Esztergom 1945–1975 (Tanulmányok és bibliográfia Esztergom felszabadulás utáni történetéből)
IV. VÁROSUNK KOMMUNÁLIS FEJLŐDÉSE 1945-től 1975-ig (Homor Kálmán) - Elektromos energia ellátás
tes aszfaltburkolatot kap. Az esztergomi polgárok kicsit sajnálják a Bajcsy Zsilinszky út és a Vár utca kiskocka burkolatának eltűnését, még akkor is, ha tudják, hogy az új út műszaki jelemzői megfelelnek (ha nem is a holnap), de a mai forgalmi igényeknek. Elektromos energia ellátás Városunkban 1904-ben a Ganz Villamossági RT. gőzgépes erőműve által termelt árammal kigyulladtak az első villanyégők. Az esztergomi Erőmű 1918-ig működött, szerepét a Dorog-Esztergom közötti 15 kV-os elektromos távvezeték megépítését követően a Dorogi Erőmű vette át. 1931 után a vállalkozási szervezetben változás történt: a Hungária Villamossági RT szolgáltatta ekkortól az energiát, egészen az államosításig, 1948 március 27-ig. Az államosítás az Állami Villamos Műveknek juttatta az áramszolgáltatás jogát. 1950től mind a mai napig is az Északdunántúli Áramszolgáltató Vállalat, rövidített nevén az ÉDÁSZ végzi ez a feladatot. Már az államosítás előtt megkezdődött a távlati fejlesztési tervek előkészítése. A háború utáni ellátó rendszer ugyanis teljesen korszerűtlen volt és csak a város központi részeit tudta szövevényes légvezetéki hálózatokon át úgyahogy elektromosan ellátni. Az első lépcsőben a feszültségrendszer egységesítését, illetve átállítását kezdték meg az ÉDÁSZ dolgozói. Az 50-es években tért rá a város valamennyi lakása a 380/220 V-os szabványosított áramfeszültségre. A villamos energia ellátó rendszer egyik alapeleme a magasfeszültségű áramot szállító távvezeték, illetve ennek az országos hálózathoz való kapcsolása. Városunkba az 1960-as években épült két 35 kV-os távvezetéken át Dorog irányából, és egy 35 kV-os távvezetéken Vác irányából érkezik az energia. Köztudott, hogy az áramot nagyobb távolságra gazdaságosan csak magas feszültségű értéken lehet szállítani. (A várost elérve ezek a magasfeszültségű légvezetékek miután a város két nagyüzemét ellátják — egy 20 kV-os körvezetékrendszerré „transzformálódnak", amelyből aztán már a kisebb teljesítményű „trafóházak" alakítják ki a fogyasztási kisfeszültségű hálózatot, a már említett 380/220 V-os feszültségi értéket). Az Esztergom városát ellátó — ismertetett — hálózat telepítési elveiben teljesen korszerű. A 20 kV-os körvezeték földalatti kábel megoldással épült és kb. 90 %-ban 86