Esztergom 1945–1975 (Tanulmányok és bibliográfia Esztergom felszabadulás utáni történetéből)

II. HARC A SZOCIALISTA HATALOM MEGTEREMTÉSÉÉRT (Dr. Gábris József) - Harc az iskolák államosításáért

nek az itt eltöltött idejükre, ha eltávoznak, szívesen jöjjenek ismét vissza". Ugyanez év nyarán ismét megnyílik a Dobozi Mihály utcában a turistaszálló. 1948. július 11-én jelenti a Szabad Esztergom, hogy a turizmus elősegítésére prospektust készített a város vezetősége, „Magyarországon a felszabadulás óta Esztergom város az első, mely városismertetőt adott ki" — írja. Az ide utazó idegenek tájékoztatására készült kiadvány a magyaron kívül még három nyelven jelent meg. Harc az iskolák államosításáért Az oktatásügyet már a polgárság is állami feladatnak tekinti. Amikor a magyar kormány a még polgári átalakulásra jellemző lépésre — az iskolák államosítására — szánta el magát, tervének megvalósítása nem kis ellenzékbe ütközött. A város sajátos helyzeténél fogva otthont adott azoknak, akik az iskolák államosítása elleni harc vezetését magukra vállalták, élükön a hercegprímással. Az egyházfő 1948 pünkösdjén kiadott és a templomokban felolvasott körlevelével is bizonyította, hogy az államosítás ügyében a katolikus egyházzal való megegyezés lehetetlen. Ahogy annak törvénybe iktatása közeledett, úgy nőtt a városban is a feszültség. Május 19-én a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete esztergomi csoportja a miniszterelnökhöz küldött táviratában üdvözölte a kormány tervét az egyházi iskolák államosításának gondolatát. Az egyház befolyása még olyan nagy volt. hogy emiatt sokan nem is foglalkoztak a kérdéssel, inkább várták a fejleményeket, habár tisztában voltak azzal, hogy az események az adott időben elkerülhetetlenek. A mintegy 140 közép- és általános iskolai nevelő között az államosítás előtt két évvel — 1946-ban — több mint 60 szerzetes volt. Ezek „hivatalból" az államosítás ellen voltak. Akik támogatták közülük a gondolatot, avagy felismerték a realitást, azok nem hallathatták szavukat. A szerzetes nevelők állásfoglalása meghatározta az alig valamivel több „civil" állásfoglalását is. Ezek között már érlelődött ugyan az új keresésének a vágya, de jelentős részükben bátortalanok voltak. A mintegy 80 világi nevelő közül 1946-ban viszonylag sokan — 33-an — voltak valamelyik politikai pártnak a tagjai, de többségükben nem azoknak a pártoknak, melyeknek vidéki szervezetei is egyértelműen kiálltak az államosítás mellett. (14 a Kisgazdapártnak, 9 a Polgári Demokrata Pártnak, 5 a 50