A Dobó Katalin Gimnázium 75 éves jubileumi évkönyve

könyvben sem találhatunk meg. A cserében részt vevő tanárok (a 11. osztályokban tanító német szakos kollégák) mindig is úgy állították össze a programot, hogy a diákok minél több időt töltsenek el osztálytársaik nélkül, hogy kénytelenek legyenek a német nyelvet gyakorolni. Lényeges része a cserének, hogy a felnőtté válás küszöbén álló lányok-fiúk hirtelen kikerülnek megszokott környezetükből, egy túlnyomórészt barátságos, bár szokatlan környezetben, külföldön önállóan kell helyt állniuk, döntéseket hozniuk, még ha az csak az aznap eáti programra, vagy egy furcsa étel, idegen szokás elfogadására vagy elutasítására vonatkozik is. Turistaút, sátorozás vagy hotelszoba helyett egy család életébe pillantanak bele egy hétig, ahol a vendéglátás mellett a hétköznapi élet is zajlik. Családi ünnepeken is részt vehetnek, vigyázhatnak a kisgyerekre, segítenek bevásárolni. Nem utolsó sorban: az ottani iskolával is megismerkednek, órákon vehetnek részt. Persze, ahány ember és család, annyiféle. 30-35 diák közül a többség jól érzi magát, néhányan nagyon jól, néhányan pedig egy pár rossz tapasztalattal térnek haza, ám az ilyen élmények is hozzátartoznak az emberi kapcsolatokhoz. A tanárok és diákok által szervezett közös programok révén nem maradhat el a környék nevezetességeinek megtekintése. Esztergom és a Dunakanyar, illetve Ausztria egyik legszebb tájának felületes megismerése nem egyszer újabb, már magánutazások alapjául szolgált. Az Esztergom-Salzburg cserelátogatások időszaka a magyar történelem egyik gyorsan változó korszakába esett. Mindkét részről az elfáradás jelei mutatkoztak. Az osztrák diákok számára végül is ez kulturális élményt, nem nyelvtanulási lehetőséget adott, Magyarország pedig - szerencsére - elveszítette a keleti tömbben található, egzotikus ország képét. A dobós tanulók, illetve családjaik számára is megnyílt a világ, a sokszor kényelmetlenséggel, sok szervezéssel, anyagi megterheléssel járó csere veszített vonzerejéből. Az emlékek azonban megmaradnak, az iskola története érdekes színfolttal lett gazdagabb. A Dobó Gimnázium és a párkányi Gimnázium kapcsolatáról A kissé elcsépelt mondás szerint az országhatár nemcsak elválaszt, hanem össze is köt. Ha ez igaz, akkor fokozottan érvényes ez Esztergomra és Párkányra, ahol az újjáépült Duna-híd számtalan lehetőséget teremtett és kínál az összefonódásra. A két város gimnáziumának kapcsolata azonban már a 80-as évek elején elkezdődött. A párkányi kéttannyelvű gimnázium és a Dobó tanárai és tanulói között úgyszólván nem létezik nyelvi akadály, ami megkönnyíti a hasznos és tartalmas együttműködést. A Dobó tanárai mindig szívesen tettek eleget a Duna túlsó oldaláról érkező pedagógus-napi meghívásnak. Az ünnepi műsor utáni beszélgetés a fehér asztal mellett, néhány pohár párkányi borral kísérve, segített egymás megismerésében. Rájöhettünk arra, hogy a pedagógusi munka örömei és gondjai a határ két oldalán nagy hasonlóságot mutatnak. Az évek folyamán a párkányi kollégák is szívesen jöttek és jönnek el a Dobó rendezvényeire, legyen az tanári kirándulás vagy Katalin-bál.