Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom-megye és város multjából (1684-1714)

Első fejezet. Esztergommegye és város közállapota 1684—1714-ig - III. A megye és város adózási viszonyai s a jobbágyság helyzete

77 les volt szabad folyást engedni az igazságszolgáltatásnak a jobbágyok saját szokásmódja alapján: (biró, törvénybiró, eskütt); közvetlenül nem volt szabad a peres ügybe beavatkoznia vagy megzavarni a törvénykezés menetét. A mely ügyet a tiszttartóhoz fellebbeznek, az a föntebb kijelölt módon tartozik átvizsgálni és elintézni. Ha pedig valamelyik peres fél nincs megelégedve az ő Ítéletével, az egész peres ügyet végleges elintézés végett az érsek elé kellett vinni. Az uriszék esetleges költségei a jobbágyokat terhelik. Az esetleges vagy birói itélet alapján kivetett bírságok a rendes érseki jövedelmek közé tartoztak; a gazdatiszt külön rovat alatt tartozott rólok elszámolni, megjegyezve a megbírságolt egyén lakóhelyét és a bírságolás okát. Ugyanígy tartozott elszámolni a bitang lovak- és marhákról is. A megszakadás esetében a földesúrra szálló jobbágy vagyont is össze kellett irni s a gazdatisztnek nem állott jogában a felett bármiképen is intézkedni az érsek tudta nélkül. A tiszttartó kötelessége volt a jobbágyok minden felmerülő ügyét, panaszát, peres ügyét külön jegyzőkönyvbe venni, az árvákról gondoskodni s a felhozott bizonylatokat és törvényes határozatokat bevezetni a földesúri szék alkalmával, hogy a törvényes eljárás folyama szükség esetében megtekinthető legyen. Ha valaki az érseki jobbágyok és alattvalók (iparos, zsellér) közöl fejés jószágvesztésre Ítéltetik, az egész peres ügyet lefolyásával együtt az érsek elé kellett vinni, ha a bűnös fellebbezett. Ha pedig azt sem tette, mielőtt az Ítéletet végrehajtották, arról az érseknek jelentést kellett tenni, hogy a végrehajtásra vonatkozó elhatározását a tiszttartóval közölhesse. A fej- és jószágvesztés vagy egyéb súlyos esetekben a tisztartónak nem volt szabad pl. a fejváltság összegére nézve az elitélt féllel kiegyezni; ezt csak az érsek engedélyével tehette. Ha pedig valamely idegen gonosztevő érseki területre menekült s ott elfogatott, az ilyent semmiféle föltételt vagy egyezkedés mellett sem volt szabad elbocsátani. Az elfogatásról az érseknek jelentést kellett tenni, ki a további eljárást illetőleg utasítást adott a tiszttartónak. A föl és alá vonuló hadak a XVII. század két utolsó tizedében a föld terményeit, vetéseit elgázolták, lekaszálták, vagy fölégették, a barmokat pedig elhajtották s igy a föld népe különösen a hadak útjában végtelen sokat szenvedett ; mert az idegen katona általában ellenséges földnek tekintette még a királypárti Magyarországot is. Főleg a téli elszállásolást a csatatér viszontagságaiért adott kárpótlásnak vette, melyet egész lelketlenül igyekezett kihasználni. E szenvedései mellett azonban még más nagy és súlyos terhek is nehezedtek a szegény jobbágy vállaira. Mig az állam, illetőleg a vármegye kivétel nélkül az egész jobbágyságtól behajtotta a portiót, addig a kath. jobbágy terményei után tizedet is adott az egyháznak s minden földesúr valláskülönbség nélkül kilenczedet vehetett a jobbágy terméséből. Tehát szorgalmának és verejtékes munkájának gyümölcséből csak 8 rész maradt az övé. A tizedet az érsek és káptalan az általa adott utasítások alapján vagy