Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom-megye és város multjából (1684-1714)
Második fejezet. Esztergom helyzete és szereplése II. Rákóczy Ferencz felkelése idejében - III. A felkeléssel járó anyagi károsodások. A felkelés és a szathmári béke méltatása
246 házassága idejében szerzett összes jószágainak fele ezeknek ítéltetik oda. Minthogy továbbá Bottyán, Grassalkovics Jánost és Czagányi Mihályt, „reliquosque cointeressatos," a maga örököseivé s hagyományosaivá fogadta volt s erre a kir. Consensust is megnyeré, — és ámbár azután „intra Anni revolutionem" ennek ellentmondott: azonban mégis ugyanő Grassalkovicsnak és Czagányinak bizonyos jobbágytelkeket ajándékozott és Íratott nevökre örökösödésük jeléül, s a mi fő: midőn második házasságra lépett s 1707, martius 12-kén nejének Forgách Juliánának „pro dote" 6000 frtot kötött le és ezt örökösei által rendelé számára kifizettetni, más örökösei pedig mint Grassalkovics, Czagányi és cointeressatusaik (Séllyei György, Horváth István, Molnár János, Thót István) nincsenek, — következőleg természetes, hogy successoraiúl amaz egykori ellentmondás daczára is csak ezeket érthette; és így mindazon jószágoknak s javaknak, melyeket Bottyán első nejével együtt szerzett, hasonfele e most nevezetteknek ítéltetik. Úgy mindazáltal, hogy az említett '6000 frtot az immár szintén elhalt Forgách Juliána örökösének, úgymint b. Palocsay Györgytől született Ignácz nevű fiacskájának kifizetni tartoznak az elősorolt Bottyán-successorok. A mi pedig azon javakat illeti, melyeket Bottyán özvegységében, vagy második házasságában, ezen nejével együtt szerzett: e javakban az adoptivus successorok és Forgách Juliána örököse egyforma arányban osztozkodjanak, juxta Tit. 99. et 102. Part. I. Tripart. A Forgách Juliána által első férjének halála után magához ragadott Bottyán-féle arany-, ezüstmívekre, készpénzre s összes ingó értékekre vonatkozólag b. Palocsay György, mint kiskorú fiacskájának természetes gyámja köteleztetik, eme részben igaztalanúl s egyik-másik örökös praejudiciumával elfoglalt s bírt ingó javakból nekik a méltányos részt kiadni. Az activ és passiv adósságok pedig, — a Botytyán első házassága idejebeliek a Jósa-örökösök, — a második házassága idejebeliek viszont az adoptivus Bottyán-örökösök és Palocsay György mint Forgách Juliána fiának gyámja által szedessenek be, illetőleg fizettessenek ki. Végre a ménes, gulyák, nyájak, barmok stb. minekutána azok eltartásának költségei az érdeklettekkel kiegyenlíttetnének, — egyelő arányban osztandók el az örökösök között. Mely osztály és liquidatió végrehajtására Tek. Ngos Köpösdi Tolvay Gábor kir. ítélőmester rendeltetik ki, Sigray János és Paluska György kir. táblai bírákkal, kik is mindenben a föntebbiek szerint, a jog és igazságnak megfelelőleg járandanak el. Actum Tymavie, dje iy. Augusti 1713. 1) Gr. Forgách Júlia már 1713-ban elhalt; második férjétől származott egyetlen gyermeke is nemsokára követte anyját a kora sirba. Esztergom kir. város a Bottyán-féle hagyaték ellen intézett pereskedésnek a vérségi és fogadott örökösökkel kötött s a kir. város részére 2500 frtot biztosító barátságos egyezséggel vetett véget. A kir. személynök, Fiáth János előtt 1714-ben Nagy-lgmándon (január 13.) történt megegyezés szerint Szabó Mózes, esztergomi lakos, két határidő alatt — a folyó évben — fizet a városnak összesen 937 raj. frtot és 50 krt.; a Komáromban lakó Jósa Kata asszony pedig szintén két határidő alatt 312 raj. frtot és 50 krt. A többi örö') L. A. R. IX. köt. 809. 1. 1713. Ezzel azonban az örökösök nem nyugodtak meg, hanem az országgyűlésig vitték ügyüket. Az örökösök különféle egyének br. Palocsay György, Szluha Ferencz, stb.) ellen még 1716-ban is pereskedtek.