Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom-megye és város multjából (1684-1714)

Második fejezet. Esztergom helyzete és szereplése II. Rákóczy Ferencz felkelése idejében - III. A felkeléssel járó anyagi károsodások. A felkelés és a szathmári béke méltatása

228 lefoglalta a házakhoz tartozó telkek-, szántóföldek- és rétekkel együtt, holott a fiskalitas czimén azokra a kir. kamara tartott jogigényt. Jelentése szerint 1) a többi esztergomi kuruczok házait és szőleit is jó részben Kucklánder vette birtokába. Épigy a Duna balpartján fekvő s lakosaitól elhagyott Nagy-Bélát és Kis-Ujfalut (Bottyán-birtok), továbbá Sárkánt, Karvát, Lábatlant, Piszkét (Nedeczky S. birtokai) szintén Kucklánder foglalta le ; Bottyán többi falvait (5 népes helység) pedig Kurcz, budai kamarai főtanácsos, a fiscalitas czimén kobozta el. A jogtalan birtokfoglalások megakadályozása és a birtokviszonyok ren­dezése czéljából a m. kir. kamara ujabb rendelkezést tett. Mogor György 1710. jun. 12-én mutatta be 2) a városi tanácsnak a kamara e rendeletét, mely szerint a kir. fiscus kezére szállt összes kurucz-birtokuk—-ugy a városi, mint a megyei területen összeirandók és megbecsülendők. Egyúttal a tényleges haszonélvezők is megemlitendők. Bottyán házai és ingóságai is azon időkből leltározandók, mikor azokat Kucklánder átvette. Ezen összeírás 3) szerint: 1) Vak Bottyánnak a piaczon fekvő háza iyio.jun. lo-én felvett becsértéke függelékeivel és haszonvételeivel 1400 frt. Ugyanezen ház építkezési munkájának becsüje 550 „ Összesen : 1950 frt. 2) Vak Bottyán sörháza, melyet részben Kucklánder tábornok (várpa­rancsnok) lefoglalt, az építkezési munkaköltséggel együtt — de a hozzátartozó telket ide nem értve — ér 440 frtot. Vak Bottyánnak van 3 kis házhelye is, melyeket Kucklánder lefoglalt és másoknak adományozott. Ugyancsak Kucklánder Bottyán házában lefoglalt 1000 drb aranyat, köztük 500 drb. körmöczit; továbbá ezüst pénzeket, melyek értéke 700 frt. Azonfelül 2 év óta haszonélvezi Bottyán szőleit (3). Lefoglalta a hintóját két lóval s a hozzá, tartozó felszeréléssel; épigy összes paripáit a felszerelésekkel. Végül ö, sörházban a rézüstöt és összes ingóságait. 3) Horváth 1) János háza 80 frt, 6 kapás szőlője 50 frt értékű. E javakat Schmid (Kovács) György foglalta le s birtokolja. Még idejében hűségre tért; de Heister gr. parancsára sem kaphatta vissza birtokait. 4) Szalay Ádám, tényleg kurucz; szőlője 45 frt értékű és 5 kapás. 5) Laki István, tényleg kurucz; 2 hat kapás szőlője 20 frt értékű; Simon Lénárt birja. 6) Kovács György, tényleg kurucz; szőlője 15 frt értékű; és 4 kapás. 7) Török András, tényleg kurucz ; szőlője 20 frt ért. ; és 3 kapás. ') A. R. IX. 73 f. l. *) Esztergomvár. ltár. Jegyzőkönyv 1710. 3) U. o. fase. I. nr. 13. 4) A német szövegű összeírásban Szóda János említtetik ; tehát Horváth Szóda János — a teljes neve.

Next

/
Thumbnails
Contents