Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom-megye és város multjából (1684-1714)
Második fejezet. Esztergom helyzete és szereplése II. Rákóczy Ferencz felkelése idejében - II. Esztergom utolsó ostroma és a felkelés hanyatlása. A szathmári béke (1711)
223 vett orvoslása — a felkelők többségét lassankint a békére hajlította. Esztergommegye (főleg a párkányi járás) sorsa 1709 és 1710-ben szorosan összefügg a császáriak által épített zselizi sánczok (átkelő a Garam folyó) és Érsekújvár körül folyó hadmüveletekkel: többé-kevésbé szintén részt vesz azok terheiben s a velők járó szenvedésekben. 1709. elején pl. Érsekújvár sikereden ostroma után Heister fővezér annak egész vidékét elpusztíttatta, hogy ne szolgálhasson az őrség élelmezési támaszául. Kemény tél idejében ráparancsolt néhány ujon települt falu lakosságára, hogy költözzenek ki. Minthogy sok paraszt nem akarta elhagyni gunyhóját, azon utasítást adta Monticelli ezredesnek, hogy az ilyen falukat pusztítsa el tüzzel-vassal. Az ezredes végre is hajtotta a parancsot s a legtöbb falu szekereit, ekéit rakásra hordatta és elégettette. 1) A császáriak Esztergomon kivül (1709.) még Szobnál is áthidalták a Dunát (1710.) A hidbeállitásához szükséges napszám (á 25 dénár) 225 frt, majd a lebontás 375 frtnyi költségébe került a megyének. Azonfelül a hidfősánczokat is mindkét helyen az összehajtott pórság munkaerejével hányatták föl, miközben a császári katonaság 7 falu rétjeit és vetéseit teljesen feletette. A pestis (1709—1711) több mint 2000 embert ragadott el a megyei lakosság köréből. Ehez járult a nagy marhavész, a sok hadi fuvarozás fel Tokaj-, Ónod- és Kassáig, továbbá a sok ingyenes előfogat utalványozása a hadbiztosok részéről. Mindeme hosszas harczok s a nyomukban járó pestis pusztításai következtében a vagyoni és népességi gyarapodásban rejlő nemzetgazdasági tőke érzékeny károkat szenvedett; ennél azonban még károsabb volt az a hatás, mely nép erkölcsi elvadulásában nyilatkozott. Érsekújvár feladásával (1710. szept. 24.) végre Esztergommegye is lassankint nyugodtabb napokra ébred; a harczias fellegek elvonulnak, de a harczok végeredményét, a szathmári békét Vak Botytyán már nem érhette meg. Rövid szenvedés után (agyvelőgyuladás) még 1709-ben (szept. 27.) elhalt Gyöngyös mellett, Tarna-Örsön fekvő táborában. Bercsényi igy ír róla a fejedelemnek: „szegény Bottyán, vak sógor, tegnap 8 óra tájban behunyta a másik szemét is. Isten irgalmazzon neki, — a maga nemében jó szolgáját vesztette el benne; mert legalább jóakaratú volt. 2) Hátrahagyott özvegye és javai számára kiadott ótalom-levelében pedig magasztalva dicsőíti az elhunyt vitéz tábornok „nemes hazánk közügyének jeles előmozdítását s eleitül fogvást hathatós állhatatossággal sokszor bizonyított igaz hazafiúi dicséretes fáradozását s magaviseletét. 3)" Végre a szövetséges hatalmak nyomása, a Széchenyi érsek álláspontjával rokonszenvező gr. Pálfi János, a teljhatalmú tábornagy diadalmas előrehaladása, majd József király halála, a pestis borzalmai, a hosszú háborúval ') Esztergommegye emlékirata 1711. megy.-ltár. Th. II. lit. G. fasc. I. nr. 1. 2) A. R. VI. köt. 354. !. 3) U. o. IX. köt. 730. 1.
