Villányi Szaniszló: Három évtized Esztergom-megye és város multjából (1684-1714)

Első fejezet. Esztergommegye és város közállapota 1684—1714-ig - I. Esztergommegye újjászületése és szervezkedése

23 a házba s onnan azt kiáltozta a tanúnak: várj csak, várj csak Mogyorós János! E fenyegetésre harmadnap tanú úgy megsiketült, hogy 3 hétig semmit sem hallott. Tanú e süketsége miatt a vádlott Tormánéra gyanakodott s azért azt itiondotta neki: Te rontottál meg engemet; de, ha meg nem gyógyulok, befogatlak. Továbbá ezelőtt vagy hét esztendővel, mikor az ő napaasszonya Besenyőn saját füle hallatára azt kérdezte Tormánétól, hogy mint vannak a kürthi atyafiak ? Azt válaszolta, hogy szaporodnak; a szép asszonyok tánczol­tanak a pitvarban, hol a gyermek lett, úgy hogy még a fazekak is zörögtek és csattogtak. Napaasszonyának azon tudakozódására, hogy hallották-e ezt a házban többen is ? Erre azt felelte, hogy csak ketten hallották. Tanú aztán azt kérdezte vádlottól, vájjon ama szép asszonyoknak van-e olyan hegedüjök, mint a közönséges szokott lenni? Tormáné arra azt mondta: olyan nagy he­gedüjök van, mint a milyent a németek szoktak volt a nyakukon hordozni; a dudájuk is nagy, szőrös, ama nagy görbe tülökkel. 5) Takács György vallja, hogy mikor felesége áldott állapotban volt, Tormáné azt mondta neki, hogy majd őt hivja meg bábául; de mást hivtak. Néhány nappal utánna Tormáné eljött tanú házához és ollót kért tőle; tanú erre azt mondta, hogy nincsen vászonmetéléshez szükséges ollója. Erre többé nem keresvén ollót, — Tormáné egyenest a gyermekágyashoz fordult, ki ép ekkor gyermekét szoptatta. Jaj édes Ilonkám, úgymond neki, beh szép melleid vannak; bár csak az egyiket odaadhatnád az én nyomorult menyemnek 1 Erre eltávozott; de még azon órában feleségének a melle elkezdett fájni és a gyer­meket átadván urának — panaszkodott, hogy oda van. Az nap estére meg is gyűlt és keményedett a melle, majd ki is fakadott; holott azelőtt semmi ilyes baja nem volt. 6) Varga Ilona, Takács György neje is megelőző tanúhoz hasonlóan vallott és hozzátette, hogy ugyanazon órában Tormáné távozása után az asz­szonyt a hideg is kilelte. Vallja továbbá, hogy midőn Bottyán ur az asszo­nyokat fürösztötte és a tóról visszajöttek, azt mondta Tormáné a tanúnak, hogy aztán ha gyermeke lészen, csak azt mondogassa három izben: adja meg tejem, vajam az, a ki elvette. 7) Kovács Kata, Reznek János feleségének vallomása szerint a Tormáné kisebbik leányától hallotta, hogy nincs az a törvény, melyet alkalmazni le­hetne reá; mert oly tanuk vallottak az anyjára. Továbbá hogy Esztergomot is az ő anyja tartotta meg a török ellen .harmadmagával. 8) Nagy Erzsébetet, Varga György felesége azt vallja, hogy az ő ura Muzsláról hozott bábát. Vajúdásakor Tormáné ott járt a ház körül; a bába ,pgy hétig ott maradt a beteg mellett s igy nem is eshetett nyavalyába; de a muzslai asszony minden reggel arról panaszkodott, hogy minden éjjel Tor­máné képében gyötrik őtet. 9) Bartha Katalin, Szász István felesége, azt hallotta Tormáné menyétől, Örzsikétől, hogy mikor Bottyán János ur az asszonyokat fürösztötte volna, a I

Next

/
Thumbnails
Contents