Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és megye multjából

II. Adalékok Esztergom város és megye mivelődési s népességi viszonyainak történetéhez a XVIII. században - 1. Történelmi visszapillantás

59 szebb és áldásosabb eredményekre vezetett. A mit az iskola megkezdett és épített, azt teljes összhangban egészítette ki a család, folytatta és befejezte az élet tág mezeje, a nagy társadalom. E soroknak nem az a czélja, hogy apologiája legyen e kornak, melynek természetesen szintén meg voltak a maga ferdeségei és kinövései. Csak reá akarunk mutatni a két század helyzete és szelleme közt feltűnő kűlömbségekre s azok eredményeire. Mert végre is gyümölcséről ismerjük meg a fát! Az iskolában hallott elveket és valláserkölcsi tanokat tehát akkoron nem czáfolta meg a gyakorlati élet, a társadalom kóros közszelleme, a családi kör élete vagy az irodalom szellemiránya stb. Nem kívánunk részletesebben szólni napjainkról; csak röviden összegezzük, hogy az emiitettük hiányok és ellentétek szomorú végeredménye mai társadalmunk hitközönye és fegyelmezetlensége; mammonhajhászó s jellemszegénységgel párosult romlottsága. Ezekben kell keresnünk szomorú okát azon sajnos tapasztalatnak, hogy nem egy virág már bimbófővel hervadásnak indul, s nem egy szép reményekre jogosító ifjú elzüllik vagy kora sírba dől — a haza kárára, a szülők sokszor vigasztalhatlan fájdalmára! A társulati élet széleskörű fejlődése mellett ezen időben a kath. egyház ismét előtérbe lép összes intézményeivel. Az egyetlen magyar alapítású rend, Remete Szt. Pál szerzete (pálosok)

1) szerencsésen keresztül élte a török idők viszontagságait ; a N. Lajos alapította Mária-Nostra újra megnépesült. Megyénk területén is birtokos volt a rend, amennyiben Pilis-Maróth a pesti pálosok birtokához tartozott.

2) Perjelük szorgalmasan eljárt ide a megyegyülésekre; 1724-ben Malonay apátkanonok a mária-nostrai pálosokra hagyja kir. városi házát (a benczések székházának mai bejáró része); de megyénk területén a rend többé nem visz jelentős szerepet. Szentléleki vagy pilisszentkereszti kolostori életüket sem elevenítik föl többé. A középkorban oly nevezetes cist. r. apátság a Pilis-hegy aljában — szintén romjaiban marad; épigy a cisterczek, a domonkos- és ágostonrendiek azon kolostora-, melyek részint Szt. Györgyi mező határában (cist), részint a Szt. Tamáshegy keleti (dom.) és déli aljában (ágost.) feküdtek. A XVIII. század folyamában országul befogadott nagyszámú férfi és női szerzetesrendek másutt szereztek tért üdvös működésűknek s nem telepedtek le Esztergommegye területén. E helyett azonban mindjobban tért foglal nálunk a remete-élet szokása. 1732-ben még csak hat remetét tudunk; 1755-ben pedig már 12 remete (köztük ekkor is 2 áldozó pap) él a megyében szétszórva. Nincsenek közös szabályaik és jobbadán a hivek alamizsnájából tartják fönn magukat. A remetelakba való letelepedéshez egyébiránt a főérsekmegyei helynök beleegyezése és bevezetése volt szükséges. Öltönyük: hosszú szőrcsuha — csuklyával és övvel. *) Özséb eszterg. kanonok 1250 körül gyűjtötte össze a Pilis hegységben élő remetéket s kolostort épitett számukra Pilis-Szt.-Kereszten. Utóbb IV. Béla pilisi vadász-kastélyát adományozta nekik, mely a Szt. Lélekről nevezett kolostorrá alakíttatott. 2) Kolostoruk, a mai központi papnevelő-intézet, 1688—1722 közt épült föl.