Villányi Szaniszló: Néhány lap Esztergom város és megye multjából
I. Esztergom és vidékének erődítései; a Várhegy, Víziváros és Esztergom sz. kir. város helyrajzi viszonyai - 6. Dunai hidak Esztergomnál
37 sitása szerint „éjjel-nappal strázsa vagyon." E hidfősánczot a térképen (1. ábra 1. sz.) látható csillagsáncz jelöli, mely őrházzal is el van látva. Az ó-bényi sánczok megújítását és elfoglalását azonban Bottyán a szemközt fekvő börzsönyi sánczokba vetett kurucz őrség segélyével nemcsak megakadályozta, hanem meghagyta, hogy ezen ó-bényi sánczokat rontsák le lehetőleg. A következő évben (1710) a császáriak Szobnál is áthidalták a Dunát; mindkét parton a hidfők védelmére erős sánczokat hányattak. 1) Mindeme hidak katonai czélokra szolgáltak első sorban s nem birtak az állandóság jellegével. A mint megszűnt a szükség, ismét szétbontották e hidakat. Végre 1762-ben Barkóczy Ferencz herczegprimás röpülőhidat állíttatott fel a forgalom gyorsítása érdekében. Az I. ábra 1. sz. képén látható ugyan e hajóhíd és a horgony helye, de a hozzá szükséges 8—10 csónak és az árbocz-felszerelés nincs feltüntetve. Az esztergomi repülőhid 2 hajóból állott. E hajók egymástól néhány lábnyira állottak s gerendaszerkezettel voltak ellátva, melyre (mint most a hajóhídon) a hidpadlót helyezték el, úgy hogy a két hajó egy összefüggő hidat képezett, mely esetleg korlátokkal is el volt látva. A két hajó egymáshoz volt erősítve; a hajók elő- és hátulsó részében egy-egy kormányos ült a kormánylapátnál. Az egyik hidhajó hátulsó részéhez erősítették a kötelet, mely a két hajóból felnyúló árbocz-rud csúcsán (epugy mint a partról vontatott hajóknál ma is láthatni) volt keresztül vonva, olyképen azonban, hogy a föntemlitett két árboczrud tetejét vízszintesen futó s párhuzamosan alkalmazott két gerenda kötötte össze, mely gerendák közé egy ide-oda mozgatható úgynevezett „macska" volt alkalmazva. E macskába furt lyukon húzták át a kötelet, mely, nehogy a vizbe érjen, folytatólag egész a horgonyig — egymástól néhány ölnyi távolban — elhelyezett sajkákból felmeredő villákon futott végig egész a horgonyig, melyhez hozzá volt erősítve. A rendesen öt vagy több mázsa súlyú horgony mindig a legnagyobb folyamsebesség középpontján volt elhelyezve és pedig a Duna fentebb eső medrében, tehát nem az átkelés egyenes vonalában. A kötél hosszúsága a horgonyig megfelelt az átkelési iv által le'rt vonal hosszúságának. Az indulásra kész röpülőhid hajóinak orra vizmenti irányban állott s ugy állíttatott fel, hogy a vízfolyás ereje lehetőleg hegyes szög alatt érje a hajóoldalakat; mert az átkelő repülőhid ivalakban futotta meg útját, mely iv középpontját a Duna medrében levő horgony képezte. Ha tehát derékszög alatt éri a hajóoldalakat a vízfolyás ereje, nehezebb lett volna a leirt ivnek megfelelő vissza- azaz felfelé való kanyarodás. E szerint a repülő hidat részint saját súlya hajtotta az egyik parttól a másikhoz — az inga lengésének törvénye szerint, részint a vízfolyás nyomása. A horgony képezi mintegy az inga nyugvási pontját. Pl. a párkányi oldalon reászálltak a repülőhidra (100—200 ember, állat vagy egyéb teher) 6—8 perez alatt elérték a vízivárosi partot, hol a hidat hamarosan odakötötték a parti hajóhoz — épugy mint jelenleg a ') Archívum Rákóczianum 3 köt. 111, 114, 294 1.
