Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől
A hely-, név- és tárgymutató használata
510* ben is jobban jártam el, mintha sehogysem számoltam volna be róluk. Egyébként mindettől eltekintve nem évszámok maradék nélkül való pontos összeállításáért folyt a munka. Amit lehetett, megtettem ebben a tekintetben is lelkiismeret és erő szerint. Nehezebb esetekben inkább csak a halálozás évszámát adtam, mellette zárójelben az életkor megjelölésével, ami mindig a megélt évek számát jelenti. Ha az utalás ösztövér, szegényes, csak azt mondja : többre, többet mutatóra nem tudtam akadni a legszorgosabb utánanézés, kutatás árán sem I Gyakran próbált fogni a gondolat : mennyire érdekes és tanulságos lenne a bejegyzett adatok sorába venni a feltüntetett származáshelyeket is. Figyelemreméltó következtetések vonhatók le ezeknek az adatoknak számbavételével. Nem érdektelen dolog az Esztergomba torkolló utak kezdő és közbeeső állomáshelyeit nyilvántartani s az utókornak átszolgáltatni. Erről azonban le kellett mondanom. A gondolat végrehajtását nem engedte a hely szűk volta. Azután a mértéktartással való köteles számolás sem ajánlotta a messzebb területekre való elkalandozást. Vot-e értelme a vázolt eljárásnak, elértem-e legalább némi mértékben a megvágyott, kitűzött célt, azt nem az elméleti -elgondolások latravetői, hanem azok fogják eldönteni, akik kereső kutatásuk