Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

453* lakást itt vett tagjait emlegeti. Sári Mihály elszállott emlékét keltegeti az első sor. A 18 esztendős Sári Boriská-1 édesanyja siratja hulló könnyel, nem szűnő fájdalommal : Bimbós ág volt! Szörnyű vész letörte. Anyja szívének ezer virága hervad el fölötte. 3ó Isten, valósítsd meg ilitemet, Hogy viszontláthassam kedves gyermekemet. Rauch (Rakk ?) István-né, Stróbli Julianna 28 év határáról intett búcsút ittmaradt övéinek. A sírkövet állító Sári Mihályné Stróbli Borbála az egyszer majd sorra kerülő találkozás reményével köszönti az elérhetetlen messzeségbe távozotfia'kat : Isten veletek és vefem a viszontlátásig ! A temető utolsó földsávja lassankint emelkedni kezd. Mennyivel könnyebb és szárazabb ma a járás-kelés a sírok és sorok között így, hogy a felhők elmenekültek az égről, és „minden megfürdik a nap ragyogó sugarában." A temető ezüst torkú kis énekese is érzi, hogy valamiképen köszöntenie kell a kék eget és aranyarcú királyát. Hangolni kezd az egyik korhadó fakereszt mohás karján. Hintázik. Erre-arra vetirántja éberen vizsgálódó fejét, mint a mindent számontartó okos gyerek. Szeir.ei apró feketeségek, ragyogó, sötét gyöngyök. Benne tükrözik minden, ami szép ezen a világon : az ég kék kupolája, a zengő napfény, a rózsa és harmatcsepp je.