Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - X. telekrész

439* talan köszöntést a közeli és messzi vilig lakói felé. Borz András halászmester az ősi magyar foglalkozás szolgálatában jártaszelte a királyi folyam vizi útjait, szedte hálóiba a hallgatag vizek síkos testű, ezüstpikkelyes vándorait. Az esztergomi érsekség esztergomi Duna-szakaszának utolsó esztergomi halász bérlője. Csaknem három emberöltő kötötte mélységek fölött suhanó pályájának ellátásához. Addig járt-kelt, surrant-siklott a nagy víz széles hátán, a szigeteknek füzesek szegélyezte nedves ösvényein, míg a csapkodó evezőket egyszer csak be kellett húznia, s pihenőt adott lankadt karjainak. A másvilág lassúbb dereglyéje idehozta, a por és hamu madárdalos, virágos temetőjébe évek megszaggatta, pihenni vágyó testét. Életének társa : B. A.-né Borz Terézia 8 évvel korábban került ki a megfáradt testek pihentető szállására. Az örök hazára való gondolás magával ragadja a vesztes gyászolót, s a szó, mely fájdalommal csordultig telt szívéből fakad, nem tud szakadni a végtelen távlatok igéző hatása alól. A föld véges gyermeke az „örök" sodró áramába kerül. A szűk kereteket szétfeszítő szeretetet szép és nagy szót buggyant ajkán. Kovácsek Mátyás szabómester sírja fölött ez az érzés virágzik ki a síremlék kőágyán : Szerető hitvesed és gyermekeid szívébe!

1 örökké élsz jó apánk ! A válás szomorúságáról az égi pihenés es-