Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IX. telekrész

417 M 1849. máj. 21-én újra magyar lobogót lengessen iá tavaszi szél az ősi bástyák ormán. Esztergomba hősi halálának híre érkezett Megkönnyezték, megsiratták, hogy később annál nagyobb örömmel ölelhessék keblükre a kósza hír életben maradt áldozatát. — Feledésre hagyott síi ja előtt legalább így emlékezünk a nagy idők nagy tanújáról, aki gyógyító tudásának sebeket ápoló, egészséget viszszaszerző hatalmával szolgálta szülővárosát, de a hazát védő hősi kardnak is becsületet szerzett. A megkezdett vonalon azoknak a síroknak a sorát járjuik, amelyek márványai a mult század második felének évtizedei felé mutatnak. A hatvanas-hetvenes esztendőknek valami jellegzetes, megbékélt lelke csendeskedik a kövek fakult falán. Hosszabb, rövidebb szövegű sírfeliratok mennek, mendegélnek az emlékek sík mezején a megadás szelíd alázatával. Akkor jobban gondoltak ilyesmikre. Tudták az ismerősök, hozzátartozók: az elszállott lelkekkel, ittmaradt emlékükíkel társaloghatnak, ha a diszes sorok szakaszára esik tekintetük, s idefáradt gondolataik megmerülhetnek az emlékezések felszikrázó ragyogásában. Erős János foszlott teste fölött ilyen eget-földet egybekapcsoló búcsúzkodó, egyben figyelmeztető irás jelentkezik az Istenhez szálló, hittel töltekező emléksorokban : 25