Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IX. telekrész

397 Pásztorverseiből Vergilius idillikus bája, szépsége patakzik. Máskor Ovidiusszal jajong, kesereg, akihez verselése játszi, táncos könnyedsége annyira (közel viszi. Ódáiban Horatius hideg fénye csillog, fcjtott láza lappang. Mestere, a venusiai hattyú nem tiltakozott volna ellene, ha nagy műgonddal alkotott pár ódája alá az ő nevét írták volna. Máshol emléktábla jelezné szüleinek ma is álló házát. Esztergom futóhomokja azonbin nem bírja meg kemény már­ványról álmodó, hírt-nevet sugárzó, ba­bérágas dicsőségét. Nem könnyű dolog kifogyni a multak idézgetéséből. De ha már itt tartunik az esztergomi föld adta neves bencések csa­patgyűjtő állomásán, érdemes a szemle mélyítése, szélesítése. Itt valóban a jelennél mélyebbre kell szállanunk földben, időben, emlékekben egyaránt. A már régen ismertetett ötödik telek-, részig kell visszavándorolnunk, hogy a a VIII. sor 20. helyénél bocsátkozhas­sunk le a sír elföldelt ' tárnájába. Ma Várkonyiné Horváth Borbála nyugodni tért teste fölött domborul a temetőnek hasogató ásóval, kapával többször há­borgatott földje. Az eltávozott a sír­üregnek nem első lakója. 1941-ben került ide Vandra Ferenc helyébe, akit 1908­ban helyeztek síri ágyára. Előtte más pi­hent megbolygatott sírja mélyén. Taxner Anna, kinelk 1869-ben csengetett a teme­tőkápolnának búcsúztató lélekharangja.

Next

/
Thumbnails
Contents