Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IX. telekrész

382 IX. A lest, amely oszlik, enyész most, Tehetetlen, sir-pora hulla : Szárnyon száll majd a magasba Amaz egykori lelket ölelvén. Vedd hát s te takard el e testet, Mert gondol rá a Teremtő S keze művét visszakívánja, önarca titokleli mását. (Prudentius latin temetési himnuszából : Sík Sándor.) Puha gurulású gyerekkocsi tart felém az úton. Mosolygós, virágos arcú boldog utasa bársony kacsóival a kocsi szélét fogja. Szöszkehajú fejecskéjét erre-arra hajtogatja. Vájjon mik vethetnek fodrot szemlélődő lelke tükröző taván ? Talán valami ösztönszerű megérzés árnya felhőzi a tükröt, hogy nem muzsikál fel az összeütődő kis kezek tapsikolása, s komolykodó arc bimbója nyílik a szokatlan környezet felé ? Jobb is így ! Ne tudja még ilyen korán, hogy egyszer ő is ide-