Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VIII. telekrész

366 úgy hat errefelé a hallgatag sírőrök szürke-, tarkaruhájú seregében, mintha a felhős alkonyati égen a nap bíborától átszőtt fellegek seregébe bárányfelhő tévedt volna vállára vetett hermelin palástban, Bessenyei Beöthy Géza elszállott életéről zsonganak halkszavú emlékezést a betűk karba gyülekezett siratói. Az Esterházy hercegek főúri házának nyugalomba került titkára pihen sírjának nyugtató ölén. Hervadó koszorú foszló virágai, színtelenre fakult levelei arról zörögnek a meg-meglibbenő szélben, hogy még nem felejtették, s emlékező szivek gcndolnak a keleten nőtt törzsök porladó ágára. Gyérülő keresztek útjain vándorlunk tovább. Puszta halmok sorfala húzódik a holtak gyeptakarós csiapásán. Felgyűrődéseik a temető mozdulatlan hátán olyanok, mintha az idő vetődő hullámai merevedtek volna játékos földfodrokká. A magasba ágaskodó fák még kopaszon, egykedvű közömbösséggel szemlélődnek, a bokrok ágán azonban már nyiladoznak, pattannak a rügykoronák, <:öt lejjebb, közel ia föld színéhez a tél kegyetlen uralmától megkopott pázsiton a tavasz első, szerény virágai ütköznek. Zsongó nyugtalanság járja át a földet, melytől semmi sem menekülhet, amiben az életnek csak szikrája lappang. A kövek nyugodtak. Testüket nem tépi a tavasz láza Betűseregeik a multak látóhatárán dermedt csend élettelen márvány medrében őrzik a letűnt életek szűk marokra fogható foszlányait,