Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VII. telekrész

306 A Szálkái család síri lakásának bontott ajtaja előtt állunk, Szűk szavak állanak komor vártát az emlékkő mezején. A végzetszerű, elkülönítő vonallal nem jelzett szétválasztás itt, a gödör szélén a nehéz hozzáférhetés s a szokatlan kanyarítású betűk miatt többször nekiinduló, elakadó munkát adott. De végre mégiscsak egybeolvadtak az egymáshoz tartozó csonka tagok, hogy emlékeztessenek a családra s ennek utolsó hajtására. —- Keresztnevek nem szerepelnek. A belváiosi plébánia halottaskönyvének segítségével azonban ebben a tekintetben megtudhatunk egyet-mást. A bejegyzés szerint Szálkai Ágnest temették 1771-ben. A sírfelírás a család utolsó sarjának tünteti fel. A „família" szó használata több halott idetemetését bizonyítja. Az említett halottaskönyv az 1769-ben elhalálozott Szálkái Mátyás-ról s az 1760-ban hasonlóképen Istenéhez tért Szálkái Barbará-ról, emlékezik meg. A lapra jegyzett szavak a párkányi Szálkái István leányának mondják. A sírkő mindenesetre régi idők embeíeinek emléke és pora fölött őrködik, s a temető korának számbavételénél értékes, biztos évszámmal tud szolgálni. A csaknem sírgödörnek beillő mélyedés szélén álldogálunk. Eléggé elgondolkozhatunk, Hiszen az elmerült sírdombnak még a tetejét sem értük el. Földelt a halom is, melynek mélyén alusszák csendes álmukat azok, akik a XVIII. század közepe táján élték röpke árnyék-