Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

264 szárú, elszáradt fücsonkok borítják. Friss virág bizony régen viríthatott, illatozhatott földjén az el-eljáró emlékezés beszédes jeléül. Kissé már színükvesztett, hervadt csokrok fakuló koronái küzdenek a rájuk törő enyészettel. Ügy jutottak ide a szomszédos halmokról bújni próbáló alamizsnaképen. Virágzó élet sír felé hervadását juttatja az ismerősök eszébe kerítéses sírdomb vértázó fakeresztje. A fehér márványtáblán Kovács Irénke neve olvasható. Rövidre mért élete során huszonhatszor érte meg a virágok májusi jakadását. Tujafa komor zöldje kúpsátor élő lapjait borítja nyugvóhelye fölé. Mindig eleven, üde színével a föld vándorainak sírt meggyőző hitéről villant megnyugtató igéket, riaszt gyötrő, felködlő kétségeket. Néhány lépéssel távolabb iromba kőtömb mereng tétovázva. Korábban síremlék talapzata lehetett. Az ezerkezü idő dobhatta erre a gazdátlanná vált sírok valamelyikéről. Erős vállának névtelen fakereszt támaszkodik. Könnyedén, régi őrhelyétől elsodortan. Nem kérdik egymástól származásuk magasabb, alacsonyabb síkját. A közös sorsban egymásra találtak, s a néma megadás alázatával viselik tűnő sorsuk útszélre került keserveit az elmúlás állomásán, ahol nincs király és alattvaló, úr és szolga ! Egy törvény érvényesül csupán : a fel nem tartóztatható, már itt elkezdődő kiegyenlítődés. örökzöld bokrok élő sövényfalából ná-