Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - VI. telekrész

254 nak, mint a lepkeszárnyak. Esti álom felé futó játszi hajladozásukat mozdulatlan komolysággal szemléli az erősebb testvér, a ritkás ágú fátyolka. Szerinte nem kell mindjárt, a muzsikáló szellő első játékára hajladozó testtel játszani, mosolyogni. A sírhalmok egymást szüntelen váltó láncolatában tovább tünedeznek elő a fejfák emlékét őrző vas lapjairól a nevek. Anyagtalan valóságok. Egykor, védőszárnyuk oltalma alatt munkában fáradó, hivatásuknak élő személyek izzadtak-küzdöttek, tettek-vettek az élet térségein. Jóvoltukból váltak ismeretesekké tetteik, tündöklött dicsőségük ! Rajtuk keresztül rajzanak fel az emlékek a már távozottakról ! Ideig-óráig még hozzákapcsolódnak a ködbeveszett személyekhez, a valamikor húsba-vérbe öltözött alakokhoz. Bizonyára azért, hogy testetlen súlyuk, mely a múlás martaléka lett, egyre vigasztalanabb földi semmivé váljék a nagy úton, amerre a hűtlen szolga, az iramló feledés szedegeti száguldani sose szűnő szárnyas lábát. Id Maros Antal a mult század utolsó évtizedében s a kilencszázas évek elején tanította Esztergom apróságait a tudás elemi ismereteire. Kezdetben a szab. kir. város Kapu-iskolájában, majd a Szent Imre-utcai elemi iskolában látta el a tanító mindig áldozatos nevelő és oktató munkáját. Mikor azután megszakadt az évek körforgása, elhagyta a gondtalan gyermekek játékos, kacagó hadát, s a te-