Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - IV. telekrész

152 elé, hiszen egyszer majd nekiindul a nedvek keringése, s bársonyos levelek üde zöldje takarja rövidesen a ráncos arcokat, A fa tövében, csaiknem a törzshöz simulva, a szerénység megadó alázatában vörösmárvány-kereszt hívogatja porrá omlott gazdájának ködlő messzeségbe szállott emlékét : Itt nyugszik Ormósdy Katalin, nemes Rósás Miklós úrnak özvegye + aug. 30-án 1832. Életének 80. esztendejében. A küzdelemben vesztes fa már senkinek, semminek sem tud védelmet nyújtani. Főképpen magának nem ! Törzsefosztottan, elbukottan, csak árva tönkje várja a szomorújáték utolsó felvonását, csonkjának széthasogatását, hogy porrá, hamuvá válva tovább folytassa a változások meg nem szűnő körforgását, sírja a napot, a szellők táncos játékát s álmodjék duzzadó rügyről, susogó lombról, fakadó virágról. Betűk aranyfüzére fonódik villogó márvány tükrös köntösére. Az Uhlárik-család hulló könnyekkel siratott tagjairól ragyogtat búcsúzkodó sorokat. Uhlárik Béla VI. o. gimn. tanuló került a'földről elvonuló halottas menet élére. Az 55 esztendős Uhlárik János szegődik az élete tavaszán halálba dermedt fiú nyomába. A 21 éves ifj. Uhlárik János, műegyetemi hallgató társul melléjük az elmúlás útján. Az özvegységre hagyott feleség, az árván maradt gyermekek búcsúja sír fel tovább : Felejthetetlen jó férjem, szere-