Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

A temető művészete

A temető művészete A haláltól ne félj ijedt halandó ! Nagy városokban vad sikátoroknál Orvul csap le beteg, gyötört szivedre. És hajszol bálban, villamos szobákban, Pohár vizből is ő nevet szemedbe. És hiába futsz. — Egy barna lépcsőházElér és durván vág a sima köre. (ban Sikolt a vén cseléd. A csengő csenget. A zűrzavarban jön a néma mentő S rohan veled a cifra temetőbe. (Harsányi Lajos.) A halál vissza nem utasítható élménye, tőlünk független érzékelése emberi sorsunknak legnagyobb gyásza, legmegrendítőbb tragikuma. Döbbenetes hatása, leverő ereje alól teremtett lény nem vonhatja ki magát. Minden sűrűsödő bajunk, hasogató szomorúságunk a gyászszertartások komor feketeségében a felhők és árnyékok raját hullatja bánkódó lelkünkre. Jelentkezése csaknem egyidős az élet ébredésével és éreznünk kell : a föld, mely testünk vázát építi, anyagát adja, nemcsak bölcsőnk és dajkálónk, hanem csónakunk fáját is adja, hogy az élet küzdelmei s idegenben esett bolyongá-