Vértes Zoárd: Az esztergomi belvárosi temető sírlámpái mellől

Séta a halottak városának utcáin - III. telekrész

99 zümmögő méhek fuldokoltak a rózsák illatától. Behavazott párkányszemöldökeik alól csodálkozó illetődéssel nézik a gyémántpelyhekbe pólyált más világot ! Ebben, a szikrázó fehérségbe öltözött temetőkertben, most már megváltozott Környezetben járjuk a szokottá vált sétát. Meg-megállunk a hóba rejtőző sírhalmok előtt, amelyekről — legalább egyelőre — csaknem minden földi eltűnt ! Talán jelezni akarja az álomszerű fehérség, hogy a földiek után égi tájak, égi üzenetek következnek ? Csak az emberkéz formálta kövek, márványok és vasemlékek bírnak a rájuk hullott könynyű díszekkel. Makacskodnak ! Ha burkoltan, havazottan, hófüzéresen is, de állják a vártát, s közlik mondonivalójukat a temető látogatójával ! Feketemárvány-kereszt aljáról aranyba itatott szó sír a temető csendességébe : Mindenünk! Név, egyéb adat nem tájékoztat a sír lakójáról, mintha a vesztes férj és síró gyermekek előtt a sűrű látogatások során csak ez a pótolhatatlan veszteséget jelentő szó akarna újra és újra emlékeztetni. Ez a sötét gyász szól a keresztről, s ver át a vastag hótakarón át a síri ágy keretének oldaláról itt is, ott is. Gyertyás, angyalhajas kis karácsonyfa zöldéi a hópárnák ölén. Jelzi, hogy valakit otthon szent karácsony estéjén könnyes lélekkel hívogattak. Riedl Gyuláné Blickhardt Annuskát marasztalják a sír összeborult hantjai. Kőkeretes, hosszabb sírhely peremén V VÁROSI KÖNYVTÁÖ) Esztergom