Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története

Esztergom egészségügyének töredékes története az Árpádok előtt és alatt

Éppen a római közegészségügyi kultúra alkalmas az orvostörténeti szempontok általános történeti jelentőségét hangsúlyozni. Példaként említhető; amikor Pannóniától távol az északi barbárok Rómát feldúlták, a városok városa (ahol több mint 2000 fürdő, köztük padlófűtéssel berendezett is akadt) az emberveszteséget még kiheverte volna. Ám a harcias germán törzsek tönkretették a híres vízvezetékrendszert, így a hegyi forrásokból csatornákkal összegyűjtött víz lezúdult a város környékére, elárasztotta a vidék lapályosabb részét, kialakultak a híres és hírhedt Pontini-mocsarak, egy bizonyos szúnyogfajta (Anopheles) melegágya, s utána a malária „alaposabb" munkát végzett a barbárok fegyvereinél. Félreértés ne essék; nem orvostörténeti párhuzamot keresünk Róma és Esztergom sorsa között, hiszen a geopolitikai determináltság, a nagyságrendi és históriai különbözőség nyilvánvaló. Alig ismert viszont a malária végzetes szerepe a római birodalom bukásában. Miként a pestisé a görög állam lehanyatlásában. A szúnyoginvázió jelentőségét azóta tudjuk igazán felmérni, mióta a piciny, kellemetlen vérszívó rovar úgynevezett „közti gazda", vagyis betegséghordozó szerepét ismerjük. Rátérve tárgykörünkre, Esztergom egészségügyének első írásbeli dokumentuma 1000-ből származik. Linzbauer X. Ferenc híres hétkötetes gyűjteménye

5 az esztergomi xenodochium említésével kezdődik, amelyet Magyary Kossá szerint Szt. István alapított, majd így folytatja: „II. Géza ugyanitt klastromot építtetett a johannitáknak, s egyszersmind rájuk bízta a kórház és xenodochium vezetését".

6 A xenodochium Demkó szerint

7 a régi bencés kolostorok neve, mindig tartozott hozzá a betegek ápolására szánt infirmárium és fürdő. A magyarázat nem pontos, xenodochiuma nemcsak a bencés rendnek volt (bár az sem lehet véletlen, hogy István királyunk miért éppen a bencéseket telepítette először hazánkba), továbbá a xenodochium mindig gyógyító hely és klastrom együttesét jelentette, viszont fürdője csak akkor lehetett, ha tó vagy folyóvíz partjára épült. A királyi székhely a Várhegyen volt, ahol az uralkodónak és udvartartásának külön orvosa kellett hogy legyen akkor is, ha István király esetében erről nem maradt emlékünk. A honfoglalás után az Árpádok alatt Esztergom legsűrűbben lakott és gazdaságilag legfontosabb része a királyi város (Civitas Strigoniensis) volt, területileg ez nagyjából a belváros alatti részt foglalta el. Azért „alatti", mert az idők folyamán a szint alaposan megemelkedett. A Kis-Dunától a mai Zalka Máté utcáig, a Mártírok útjától (régen Lőrinc utca) az Árok sorig (Rudas László utca) védhető árok- és falrendszer vette körül, csak különböző tájolású kapukon lehetett a városba jutni, s több egyházkerületre (contrata ecclesiae) oszlott. Királyi udvarnokok, szabad vendégnépek (hospites), a román nyelvcsaládhoz tartozó latinusok lakták főleg a déli részét, továbbá zsidók, vegyesen, de nem elvegyülten, mert mindenki lehetőleg a saját egyházi, gazdasági és a királytól függő hatalma, érdekeltsége kerületében lakott. A város az Árpád-kor elején egyedül rendelkezett vételi elsőbbséget biztosító árumegállító joggal, s a vámjövedelmek előbb a király kincstárát, később a káptalan tulajdonát gyarapították. Mint ahogy a Várhegyen kívüli részeket is a király ajándékozta az egyre nagyobb hatalommal bíró egyháznak. Korabeli oklevél tanúskodik a különböző plébániaegyházak (Szt. Péter, Szt. Kereszt, Szt. Magdolna) létezéséről, s valószínű8