Szállási Árpád: Szegényháztól a kórházig – Esztergom egészségügyének története
A 18. század
illeti a derék és bátor hollandust, mert Esztergomba is elvetődött, és nem felejti el megemlíteni a Szent Tamás-hegy lábánál fakadó forrásokat. A város egyik metszetét az ő könyvében találjuk. A párkányi oldalról látjuk a még ép erődrendszert. Lepold Antal szerint (Esztergom régi látképei) a rézmetszetet Jan van Vianen mester készítette, valószínűleg leírás után, ahogy az akkor szokásos volt. Ugyanekkor járt hazánkban és látogatta meg Esztergomot Edward Brown angol utazó orvos. Könyve a szatmári béke évében németül is megjelent. Címe: „Sonderbare und denckwürdige Reisen", a fürdőkről szintén említést tesz: „auch sind allhier natürliche Bader", ahogy a nagy jártasságot tanúsító könyvében olvashatjuk. Visszatérve a sebészethez, érzéstelenítő szernek megtette az alkohol, lehetőleg pálinka, marcona legények fogták le a sebesültet, de a sterilitás legelemibb szabályait sem ismerték, következésképp be sem tartották. Olykor még a tisztaság sem tűnt szükségesnek. Még jó, ha valakinek eszébe jutott a sebet pl. borral kiöblíteni, mert az alkohol viszonylag gyengébb koncentrációban is fertőtlenít, a csersav pedig elősegíti a seb összehúzódását, illetve sarjadását. Nem ismerték (bár egyesek sejtették) a víz járványkeltő szerepét, ezért ösztönösen inkább bort ittak, s így ritkábban kapták meg a gastrointestinális fertőzéseket. Bizonyára ennek tudható be, hogy nem pusztult ki a teljes lakosság. Egységes járványügyi szabályrendszer nem létezett, arra majd az első közegészségügyi törvények megszületésekor került sor. A török hódoltságot lezáró karlócai béke (1699) után nem sok idő maradt a békés építkezésre. A Rákóczi-felkelés kezdetén, már 1703. augusztus 2-án a kuruc mezei portyázok megjelentek a város közelében. Füleki Szűcs János magyar érzelmükre hivatkozva szólította fel átállásra a várost. „Nem azért kötött a fejedelem fegyvert, hogy a maga nemzete vérébe fertőztesse kardját" — érvelt a kuruc kapitány. Mikor ez sem segített, szemére hányja az esztergomi vitézlő rendnek, hogy nem igaz magyar, és „némettel bagzott vérrel bír". Ez már a hitviták szótárából való. Ám a város rendje ismerte Pázmány nyelvét: „hogy nem volnánk igaz magyarok, ez iránt tapogassa Kegyelmed a maga fejét is — mivel ezen két nemzetség conjugáltatott még Géza (fejedelem) ideiben, és mikor Kegyelmetek Fejedelme megházasodott". A várvédők nem akarták úgymond „pünkösdi királyságért" esküjüket megszegni. Ismert, hogy Bottyán János 1704 elején összeköttetésbe lépett a kurucokkal, s miután neszét vette a ravasz Kucklánder, 1704. április 18-án a templomba menet letartóztatta. 11 8 Október kezdetén erős kísérettel Bécsbe akarta küldeni, de éjnek idején nyergesújfalui jobbágyok kiásták a falat, és egy előkészített gyors halászsajkán Vak Bottyán átmenekült a Dunán a fejedelem táborába. Az első komolyabb kuruc ostromot 1706. szeptember 15—16-án élte át a város, Kucklándert csak szabad elvonulás feltételével sikerült a kapu megnyitására bírni. Ám a stratégiailag fontos várat nehéz tüzérséggel úgyszólván nem rendelkező kurucoktól Stahremberg még abban az esztendőben visszafoglalta. A kurucidő Esztergom falai között valóban pünkösdi királyságnak bizonyult. Rövidesen veszedelmesebb ellenség jelentkezett: a pestis. A betegek számára Lazarétumot állítottak fel, egy másik épületet pedig „vesztegzárul jelöltek ki az idegeneknek". 11 9 Nem szükséges különösebben bizonygatni, hogy a portyázó hadviselés idején a láthatatlan, parányi, akkor még ismeretlen ellenségek több veszteséget okoztak, mint az 30
