Pifkó Péter: Esztergomi utcák 1700-1990

38. CSATAI SZABÓ JÁNOS UTCA 1838 ban Csapás utca - 1883 ban Vámkereszt utca - 1905­tőt Vámház utca 1937-től Csatai Szabó János utca Az utca házhelyeit az 1830 as évek elején mérték ki. Az 1838 as árvízi összeírásban már Csapás utcának hívták. Az 1769 es térkép tanúsága szerint a mai Kiss János út és Táti út közötti sza­kaszát Marhajárónak nevezték, tehát itt hajtották ki az állatokat a legelőre. Innét származik a Csapás utca elnevezés. Az utca mindkét végén vámház állt. Ezért kapta a vámmal kap csolatos elnevezéseket. A Csatai Szabó János utca nevet azért viseli, mert a területet né vadója ajándékozta a városnak. Csatai Szabó János (1800 1857) bölcseleti és teológiai doktor, egyetemi tanár Esztergomban született, s középiskoláit is itt vé­gezte 1830 tél a pesti egyetemen tanár, írói és tudományos te vékenységet egyaránt folytatott. 39 CSILLAG TÉR 1982 ben Csillag tér Szentgyörgymezőn a Földműves utca s a Rényi Rezső utca kö­zött terül el. A városi tanács 1985 ös közlése szerint a lakók kí­vánságára kapta ezt a nevet. Elnevezésére hivatalos határozat nem született. 40 DEÁK FERENC UTCA 1709 ben Duna utca 1711-ben Szentkirályi utca és Szent Ilona utca 1722 ben Halászok utcája 1853 ban Kis Duna utca 1903 előtt Duna utca - 1903-tól Deák Ferenc utca A város egyik legrégibb utcája. Párhuzamosan fut a Dunával. El­ső elnevezését a 20. század elejéig megőrizte, bár közben más neveket is viselt. Ezek azonban hamar feledésbe mentek. Szentkirályi utca arra utalt, hogy a középkori Szentkirály tele pülés irányába vezetett. A halászok utcája nevet lakói miatt kapta. Deák Ferenc nevét születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett díszközgyűlésen vette fel. 48

Next

/
Thumbnails
Contents