Pifkó Péter: Esztergomi utcák 1700-1990
Bercsényi Miklós (1665 1725) kuruc főgenerális. II. Rákóczi Fe renc mellett a szabadságharc egyik vezetője és irányítója. BERÉNYI ZSIGMOND UTCA 1838 ban Uri utca - 1936-tól XI. Ince pápa utca - 1950-től Berényi Zsigmond utca Az Uri utca elnevezést előkelő, főleg egyházi lakóiról nyerte. 1936 ban Buda vára törökök alóli felszabadulásának 200. évfordulóján XI. Ince pápáról nevezték el. ő hozta létre 1684. március 5-én a Szent Ligát I. Lipóttal és Sobieski Jánossal a török kiűzésére. XI. Ince a hadjárathoz 165 ezer forinttal járult hozzá. Dr.Berényi Zsigmond (1882 1945) orvos. Esztergomban született. Tanulmányait a budapesti és a boroszlói egyetemen végez te. Gyermekorvosi és szülészeti gyakorlatot folytatott. 1907 ben avatták doktorrá Apja, Gyula helyére városi kerületi orvossá 1911-ben választották. Orvosi munkássága mellett a város kulturális életének is kiemel kedő személyisége volt. 1945-ben zsidó vallása maitt elhurcol ták ós a tokodi pincéknél meggyilkolták. A 3 as számú ház ma a vízivárosi plébánia. Helyén Kersztóly Ágost esztergomi érsek által (1708 1711) építtetett egyhajós templom állt. 1778 ban Batthyány József érsek alakíttatja át plébániává A 20. sz. ház helyén működött 1868 tói a prímási gépgyár. BESZE JÁNOS UTCA 1803 ban Temető utca - 1905 tői Besze János utca A 19. századi elnevezését az magyarázza, hogy a belvárosi temetőhöz vezet Besze János (1811 1892) liberális politikus, ügyvéd. 1836-tól ügy védi gyakorlatot folytatott a városban Kossuth híve, az esztergomi politikai élet aktív részese A fegyveres polgárőrség parancsnoka. Az 1848 as és az 1861 es országgyűlés esztergomi követe. A megyei nemzetőrség őrnagya 1886 tói haláláig Aradon élt. 45