Pifkó Péter: Esztergomi utcák 1700-1990

21. BARKÓCZY FERENC UTCA 1883-ban Új ház utca 1898 tói Barkóczy Ferenc utca A szentgyörgymezei utca a múlt század hetvenes éveiben épült ki. Nyomvonala, a mai Fecske utcára is kiterjedt. Barkóczy Ferenc (1710 1765) esztergomi érsek. Teológiai tanul mányait Nagyszombatban és Rómában végezte. Ezután egri ka nonok, majd szepesi prépost lett 1761 tői esztergomi érsek, s az összes tanintézetek tanfelügyelője.Ő kezdte építtetni a kö zépkori Szent Adalbert templom helyén az új székesegyházat, amely 1765-ben bekövetkezett halála miatt abbamaradt. Bar kóczy az irodalomnak is nagy mecénása volt. Royer Antat egri nyomdásszal 1762 ben megalapítja az első esztergomi nyomdát, ahol több müve is megjelent. 22. BAROSS GÁBOR ÚT 1905 előtt Vasúti út és Indóház út 1905 tő! Pályaház út ­1926-tól Baross Gábor út 1893 ban megépült a vasútállomás és lassan kiépült a hozzá ve zető út is. Először csak a mai Somogyi Béla útig épült be Eine vezésében már ekkor szerepet játszott iránya. A vasút fejlődésével pályamesteri iroda is épült itt, s ezért kap­ta az út a Pályaház nevet. Baross Gábor (1848 1892) a dualizmus korszkának kiemelkedő gazdaságpolitikusa. 1883 tói közlekedési államtitkár, majd a köz munka és közlekedésügyi miniszter. Középiskoláinak VII. és VIII. osztályát 1863 65 között Esztergom ban a Bencés főgimnáziumban végezte. Nevéhez fűződik a vas úthálózat fejlesztése és államosítása. 20. sz. Ma a Tűzoltóság épülete. 23. BARTÓK BÉLA UTCA 1926 tót 26 os utca 1950 tőt Bartók Béla utca Az 1920 as években létesült az utca villasora. Az utca első el nevezését az 1869-ben Esztergomba telepített 26 os gyalogez redről kapta, amely az I. világháborúban is részt vett. Bartók Béla (1881 1945) zeneszerző, zongoraművész és zene tudós. Munkásságának kiemelkedő területe a népzene kutatása. 42

Next

/
Thumbnails
Contents