Pifkó Péter: Fürdőélet Esztergomban
A szép eredményekbe üröm is vegyült, s még messze volt az a pillanat, amikor Esztergomról mint fürdővárosról lehetett beszélni. Mert mit láthattak az ideérkező fürdővendégek? Elborzasztó környezetet a fürdő körül. A Hutt-féle nyári színkör düledező romjait, a poshadt bűzös vízével a hévíz kanálist, a deszkabódéból tákolt vágóhidat, amely mellett minden nap valódi spanyol bikaviadalok voltak. S mindez ott éktelenkedett a város kellős közepén a fürdő mellett. S ott volt mindennek gátja a korhadó, tűzveszélyes fatelep, amit minden rendőrkapitányi, tűzoltósági, városi hivatali parancs ellenére, 25 év óta nem voltak képesek megszüntetni, eltakarítani. A Takarékpénztár pedig egyedül nem volt képes csodát tenni. Igaz született egy újabb határozat, hogy 1926 őszére kitelepítik a fatelepet, s így megnyílik a lehetőség arra, hogy megépüljön az új, korszerű strandja Esztergomnak. S amiben nem hitt a lakosság, nem hittek a részvényesek, megtörtént a csoda. 1927-re valóban eltűnt a fatelep, s Hübschl Kálmán tervei szerint megkezdődhetett a bővítés. A sajtó igyekezett mihamarabb beszámolni a tervekről: folyó év tavaszán építés alá kerül a nagy harmadik új uszoda és a homok strandfürdő, a szállodának modern redouttá leendő építése és kibővítése a folytatólagos tervezet tárgya A fürdő telep teljes kiépítésének tervét Váczy-Hübschl Kálmán műépítész, váci városi főmérnök készítette, ki szülővárosához való ragaszkodásból már évek óta nagy ambícióval foglalkozik ez eszmével és e hó 12-én már be is mutatta strandfürdő építési tervét. Terve szerint 25 méter széles és 50 méter hosszú új nagy, tehát a jelenlegieknél négyszer nagyobb vízfelületű országos úszóversenyek rendezésére is alkalmas úszómedence épül, 69 kis 36 nagy (családi) 8 társas és így összesen 108 kabinnal, közvetlen mellette egy 1200 négyzetméteres felületű homok fürdő a volt fáskert telkén, a szálloda hátsó kőkerítésével párhuzamosan, de attól cca. 15 méter távolságra. A kabinok kerítésfalai téglából,a belső oldalai beton lapra fektetett fából épülnek 28