Osvai László: Az Esztergomi Kolos Kórház építéstörténete 1892-1902

1902

nappa IfelüIhaladta, egymáshoz h ason­ló nonnúlifi egészségügyi idő viszonyok között. Ila még ezen számadatok mellett fi­gyelemre méltatjuk, hogy a régi kórház­ban annak modern feladataival össze nem egyeztethető zsúfoltság volt. míg az új kórházban a növekedett beteg for­galom is ennek befogadó és szolgáltató képessége szerint csak normálisnak ne­vezhető, sőt hogy szükség esetén még ezen normál is számonfel ül is könnyeb­ben fogadhat be bizonyos határig emel­kedőlétszámot az új kórház, mint a, régi kórház fel növekedett rendes forgalmá­nak kielégítését meggyőzhette, cáfolha­tatlan igazság gyanánt áll előttünk, hogy Esztergom szab. kii: városa igen megértette legnemesebb sürgős felada­tát az új kórház létesítésében, melyet nehéz viszonyai közt is nem egy kultu­rális vagy anyagilag hasznos gazda­sági szükségletének fölébe helyezett. Zengjen fel tehát a hála a gyógy­ulást kereső sok szenvedő nevében mindazok iránt, kik városunkat ezen emberszerető alkotásában gyámolítot­ták és sikerhez segítették, zengjen fel azok élén a nemes lelkű példaadó és véd nők Bíboros Hercegprímásu nk iránt, kit a szeretet örökforrása és ju­ta!mazója, a Mindenható Isten tartson meg hazánknak és székvárosunknak igen sokáig! Éljen! Vaszary Kolos ekkor kezébe vette azt a prímási címerrel ellátott kalapácsot, melyet Rudnay Sándor hercegprímás a Bazilika alapkőletételénél is használt és megérintette a márványlapot a követke­ző szavak kíséretébe: "Állanak e falak, a szenvedő embe­riség áldáséira" Ezután a meghívottak kalapácsüté­sei következtek: Dr. Chyzer Kornél miniszteri tanácsos: " A belügyminisztérium nevében végzi kalapácsütését az esztergám i kór­ház zárókövére" Andrássy János alispán: "Kívánom, hogy e kórház hivatá­sának mindenkor magaslatán álljon." Boltizár József érseki helynök: "Imaszerűsóhajom az, hogy mind­azok, akik testi bajaikban ezen, a fele­baráti szeretet adományaiból felépült hajlékban gyógyulást keresnek, azt Is­ten kegyelméből el is nyerhessék." Vimmer Imre polgármester: "A betegápolás emberies, de egyút­tal hazafias kötelesség." Ifj. Bobula János műépítész a kórház tervezője: "Az egészség nemzeti vagyon." Pór Antal esztergomi kanonok: "Mint Esztergom fia, egykoron plébánosa és országgyűlési képviselő­je, mindig szívemen hordom szülővá­107

Next

/
Thumbnails
Contents