Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
1948-1970
Ortay és Mohos főorvos meg Mikó István gyógyszerész 300 forint elismerésben részesült. A prosecturán Bederna Ferenc, az élelmezésen a vezető Simon János és még sokan mások kaptak jutalmat. A Rendelőintézetből Azary József sebész, a körzeti orvosok közül Bense Imre és Kisdéry József részesült még jutalomba. A pénzbeli elismerést kapottak között tehát ott szerepeltek az egykori Munkástanács tagjai. Ugyanakkor a kor viszonyait jól tükrözi, hogy Darabosnak a fellebbezését is Nagypataky doktor bírálta el. Darabos László Tatabányára került és a Bőr-és Nemibeteg Gondozó vezetője lett. Esztergomi állását pályázat útján Ózdról Markovics Dezső nyerte el Csernohorszky Vilmos 1956. december 31-én lépett ki a kórházból és pályafutását a fővárosban az I.sz. Sebészeti Klinikán folytatta. 1956-ben került a kórházba Nádori Rezső. A Gyermek Osztály új orvosa 1931. augusztus 3-án született Tokodon és először a bölcsésznek indult, majd mégis az orvosit választotta. Szigorló idejét is Esztergomban töltötte és természetes volt, hogy miután 1956 szeptemberében megkapta diplomáját, Patonay főorvos osztályán kezdte orvosi tevékenységét. Tábori Lajos is Esztergomban töltötte már a szigorló évét is. 1930-ban itt is született. A Bencés Gimnáziumban végzett, majd néhány évig a Viscosában dolgozott. A diplomáját Szegeden szerezte meg, és 1957-től a belgyógyászat alorvosa volt. 1970-ben került körzetbe, és ott dolgozott haláláig 1992. december 3-ig. 1957-ben a Sebészeti Osztály jobbszárnyán önálló Urológiai Osztályt állítottak fel, külön műtővel, melynek vezetője természetesen Marczell István lett. Kazatsay Antal szemész főorvos halála után helyére Bárdy Károly került. Bárdy Károly 1917. április 26-án született Mezőberényben. A fővárosban szerzett diplomát. A végzés után Horay Gusztáv /1895-1968/ professzor mellett dolgozott, innen került Esztergomba. 1958. január 1-től vette át a kórház vezetését is. Ekkor a szemészet még a belgyógyászat épületében működött. Bárdy doktor, később Győrbe került és 1978-ig a győri Szemészeti Osztályt irányította. 1981. november 1-én halt meg. Tábori Lajos 157 Nádori Rezső