Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
Az átadástól az I. világháborúig
így reagált: "a kórházbizottsági tagok annyit értenek a kórházvezetéshez, mint Vimmer Imre a város vezetéséhez." Vimmer Imre ekkor Esztergom város polgármestere volt, az ő vezetése alatt adták át az új kórházat. Vimmer Imre 1903. november 15-én Vácott feleségül vette Mátray Ferenc özvegyét. Az esztergomi lapok tudósítása szerint az egyházi áldást Csáky Károly adta, az a Csáky Károly, akinek a neve ott szerepel a már emlegetett márványtáblán. Kőrösszeghi és Adorjáni Csáky Károly 1852. július 24-én született Sopronban . Esztergom-főegyházmegyei papnövendék. 1875-ben szentelték pappá. Később Simor János hercegprímás káplánja lett. 1880. április 19-én választották Esztergom szab. kir. város plébánosává, 1888. novemberétől esztergomi kanonok, majd 1896-től nyitrai főesperes. Mikor váci püspökké nevezték ki, magával vitte új székhelyére Esztergomból Rapcsák Imrét, aki addig a Vörös Kereszt Kórház igazgató főorvosa volt. Csáky Károly gróf 1893-tól volt a Szent Erzsébet Jótékony Egylet elnöke. A Nőegylet tagjai 19 504 korona 83 fillér adományt gyűjtöttek össze az új közkórház építésére, elnökük pedig, ahogy a márványtábla hirdeti, saját vagyonából 2 000 koronát adományozott. (29) 1903-ról írva egy másik adományozóról is meg kell emlékeznem. Július 22-én halt meg id. Eggenhofer József. Az Eggenhofer család a XVII. században Goschenreithből került Magyarországra. A Belvárosi temetőben, a családi sírboltban közel 30 leszármazott alussza örök álmát. Id. Eggenhofer József 1836-ban született. Elete során óriási vagyont halmozott fel. Esztergom egyik leggazdagabb polgárának hírében állt. Gőzhajózási vállalata, téglagyára és számos ingatlana volt. Részt vett a politikai életben is. Országgyűlési képviselő és az esztergomi Képviselőtestület tagja volt. 1903. július 22-én a Komárom megyei Sátorkő pusztai birtokán halt meg. Fia ifj. Eggenhofer József - aki indult a kórházépítési pályázaton - hozatta Esztergomba édesapja holttestét. (30) A századelő legnagyobb közegészségügyi problémáját kétségtelenül a tbc jelentette. A lapok havonta közölték: hányan haltak meg a vármegyében a rettegett kórban. Felvilágosító cikkek sokasága jelent meg: "A gyermektuberculosisról" - dr. Torday Ferenc / Szabadság 1903. március 18. / "Védekezés a tuberculosis ellen" - dr. Kétly Károly / Szabadság június Csáky Károly 38