Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

A rendszerváltástól napjainkig

A másik nagy veszteséget Mátyus Lajos halála jelentette. Lampert András főorvos így emlékezett egykori főnökére: (284) "Pár perc döbbenet után, amikor megtudtam a visszafordíthatatlant, gondolkodtam el, hogy kit veszítettünk el. Elveszítettük volt Mesterünket, barátunkat, a kórház az elmúlt időszak egyik legnagyobb szellemi és szakmai alakját, a Város és a betegek szeretett főorvosát. Tanítványaként és az együtt eltöltött 22 év, úgy érzem ebben a szomorú pillanatban is feljogosít, hogy emlékezzem a teljesség igénye nélkül, lehet, hogy érzelmi alapon is. 1968. augusztus 26-án nevezték ki a Sebészeti Osztály élére. Első ténykedése a sebészeti gárda megszervezése volt, mivel egy orvost talált az osztályon. Az indulás sikerrel járt, mert 1969. januárjában összeállt egy fiatal orvosi gárda. Ez láthatóan örömmel töltötte el, mivel már akkor kiélhette pedagógiai érzékét. Az első, amit bevezetett az intratracheális narcosisok, nem csak a sebészeti, hanem a manuális osztályokon is. Ezt mi vállaltuk. Egyik klasszikus mondása volt, az nem lehet sebész, aki nem tud altatni. Megtanította és bevezette az embolectomiát, és elkezdtük az országban vidéken először a peripherias reconstructiós érműtéteket. Kialakított az osztály keretein belül egy subintenzív részleget. Itt történt az általa vezérelt elsőperitoniális dialysis, majd az elsőlaparascópia, mely sajnos a későbbiekben abba maradt. Nyughatatlan szakmai lelke nem hagyta és az osztály rekonstrukciójával együtt traumatológiai részleget szervezett. Pedagógiai készsége nem lanyhult, így mi nagy örömünkre fejlődhettünk mellette és egyre nagyobb önállóságra nevelt. Mondhatnám azt is, hogy polyhistor volt, minden érdekelte, találmányai voltak, mint a labor logarléc, majd a bemosakodó DeseptoMat. Sajnos üzleti vénája nem volt és ezek gyártók hiányában eltűntek. Memóriája páratlan volt, amit egyszer elolvasott, azt nem felejtette el. A kórházban először láttunk számítógépet és kötelezett a kezelésre és alkalmazásra. Ő nem csak játszott, hanem már programokat készített. Innen indult az egész kórház számítógépes programrendszere. Azért, hogy mi is képbe legyünk és láthassa műtét közben mit csinálunk, a műtőlámpákba TV kamerákat szereltetett, aminek mi nem mindig örültünk. Személye tekintélyt és tiszteletet parancsoló volt. Ha megjelent valahol, mindenki szeretettel fogadta, meghallgatták és adtak a véleményére. Sebészként az egész ország ismerte. Operatőrként a nagy szakmai tudás, a precizitás jellemezte. Ezért mi mindig biztonságba voltunk, mert tudtuk ki van a hátunk mögött. A kórházon belül minden osztályon nagy tiszteletnek örvendett, és hallgattak rá, sőt kérték szakmai tanácsát. 241