Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948
tóságának közreműködésével az épületet teljes egészében felülvizsgálják majd, és az építészektől a munkálatokat véglegesen átveszik. A bejáratnál méltóztassanak megfigyelés tárgyává tenni azon tényt, hogy öreg, egyéb célokat szolgáló épületet kellett egészségügyi célra átalakítani. Ha helyenként az épület beosztása talán nem 100 /o-ig tökéletes, úgy az ennek rovására írandó. A tervező és kivitelező mérnöki hivatal a kórház igazgatóságával egyetemben a legjobb tudása szerint azon igyekezett, hogy mindenütt szolid, a célnak megfelelő, hosszú időre szóló, kifogástalan kivitelezést biztosítson, azonban mindenkor tekintettel volt a fedezet kevés voltára és ezért a luxusnak minősíthető építkezést és felszerelést mindenütt kerülte. A falak színezését a modern kor követelményeinek megfelelően szobánként másmás színben állandó világos tónusban oldották meg, de úgy hogy az összhatás harmóniában álljon. A burkoló munkáknál többféle megoldást választottunk, hogy a jelenleg folyamatban levő nagyobb szabású építkezéseknél megfelelő tapasztalatot és támaszpontot nyerhessünk. A műtő és szülőszoba felszerelési tárgyait oly kivitelben készíttettük, hogy pár évtizedig avval újabb gond ne legyen. Az épület felszentelését még a benépesítés előtt a kórház benső keretében csendben fogja elvégezni, minden különösebb ünnepség nélkül, mivel az ünnepélyes felszentelést csak a kórház összes épületének elkészítésekor fogjuk kérelmezni. Tisztelettel felkérem a Kórházbizottság összes mélyen tisztelt tagját, kegyeskedjék mindent alaposan felülvizsgálni és szíves véleményüket, és kritikájukat előttünk nyilvánítani, hogy azokból okulva a nyert tapasztalatként felhasználhassuk. Eddigi szíves jóindulatukat és az építkezés körül kifejtett támogatásukat megköszönve felkérem Önöké, az épület megtekintésére." A rekonstrukcióra vonatkozóan Eggenhofer Béla tervei jelentős mértékben megvalósulni látszottak. Igaz, hogy a 2 pavilon közötti összeköttetés lekerült a napirendről, viszont a minisztériumnak a fertőző osztállyal kapcsolatban tett ajánlatát elfogadták. Ennek az volt a lényege, hogy, ha a város 25 ágyas tüdőbeteg osztályt épít a "létesítendő járványkórház emelete gyanánt", úgy e célra 20 000 pengő külön segélyt ad. A város vezetése november 15.-i ülésén foglalkozott átfogóan ismét a kórház ügyeivel. Döntöttek a Simor Kórházzal kapcsolatban. Az 1928. december 28-án kötött szerződést felmondták, mivel a már megindult építkezések lehetővé teszik, hogy a Kolos Kórház valamennyi betege a kórház területén legyen elhelyezve. Köszönetet mondtak a Hercegprímásnak, hogy lehetővé tette, a Kolos Kórház betegeinek átmeneti elhelyezését, és kérték Őeminenciáját, hogy "a Simor Kórház épületét a jelen állapotban méltóztassék átvenni." A rekonstrukciós munkálatok jó ütemben folytak. Szeptember végén a portáslak tető alá került, a hullaház elkészült, és intenzíven dolgoztak a sebészet és a fertőző emeleti falazásán. 121