Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948
A kölcsönt az OTI biztosította. A szerződés szerint 1935. október 1-től minden év április 1-én és október 1-én kell a részleteket törleszteni 25 éven keresztül. A kamat 6 százalékos volt. Az OTI szigorú ellenőrzéshez is kötötte a kölcsönt: ..."Minthogy a kölcsönvevő a kölcsönt kifejezetten abból a célból kapta, hogy azt teljes összegében a jelzálogul lekötött ingatlanokon álló közkórháza kibővítésére és teljes tatarozására, központi fűtőberendezéssel és hideg melegvíz-szolgáltatással való ellátására, a kórház berendezésének és felszerelésének felújítására és kiegészítésére és egy új szülészeti osztály felállítására / építésére/fordítja, az Intézet fenntartja magának azt a jogot, hogy a kölcsönt részletekben, mégpedig a munka előrehaladásának arányában, illetőleg azoknak a beszerzéseknek arányában folyósítsa, amelyekre az Intézet a kölcsönt nyújtja." (138) A pénzügyi tranzakciót a minisztérium május 21-én engedélyezte. Kiírásra került a szülészet átépítésére szóló pályázat. 15 ajánlat érkezett. Végül is a kőműves munkákra Fazekas Károly és Romanek Miklós, míg a vízvezetéki munkákra a budapesti Tollár Lajos cége kapott megbízatást. 1935re 13 500 pengő állt rendelkezésre, a további összegek az OTI kölcsön realizálódása után váltak esedékessé. Eggenhofer Béla részletes tervezetet dolgozott ki, melyet kis füzet formájában meg is jelentetett. "A Kolos közkórház szanálási és fejlesztési tervezete" címmel. Ebből a dokumentumból megismerkedhetünk a korabeli kórházzal és a rekonstrukció elképzeléseivel. Induljunk el a kórházkaputól, mi fog megváltozni a kórházban, ismerkedjünk meg az igazgató terveivel: ..."A bejárati kapunál feltétlenül felállítandó egy kapus-lakás, hogy végre helyreállítassuk a kórházi rendet". Ebben a kapuslakásban lesz elhelyezve a telefonközpont. Ennek pénzügyi igénye 4 800 pengő. A volt igazgatói lakás szülészeti pavilonná való átalakítása már el is kezdődött. A kápolna tetejét ki kell cserélni, hisz az épület beázik / 1000 pengő / A sebészetre feltétlen indokolt az emeletráépítés. Óriási itt a zsúfoltság. Állandóan cserélgetni kell a betegeket, gyakorlatilag nem fordul elő, hogy egy operált beteg az egész kórházban töltött idejét ugyanazon az ágyon töltse ki. A steril műtő, a sterilizáló, az urológiai és fényterápiás szoba, az ambuláns váróterem az irattár hiánya rossz hírét költi az intézménynek. Az átépítés után a sebészeti ágyszám 39-ről 59 emelhető. Eggenhofer Béla utal a m. kir. miniszterelnökség 7 917/1935. M.E.IV. számú leiratára, melyben javasolják, hogy "a két pavilon / sebészet és belgyógy ászát/közt fedett, illetve zárt / esetleg fűthető/átjáró építtessék, hogy a betegek a szabadban levő szállítás ártalmának ki ne tétessenek." / A teljes átépítés ára kb. 72 066 pengő / (139) AII. pavilonba kerülnének a Simorból a belgyógyászat, a szemészet és a 112