Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002
Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948
megértés útját. Megdönthetetlen hitem, liogy ha testvérként összefogunk úgy munkánk, meghozza áldásos gyümölcsét és a város büszke lehet majd kórházára. Szíves támogatásukat még egyszer köszönve, kérem további jóindulatukat." Vándor Ödön halálával veszélybe került a kórházban évtizedek óta magas szinten működő szemészeti ellátás. A Kórházbizottság Kazatsay Antal szemész szakorvossal állapodott meg. Kazatsay doktor 7 évig volt a Szemklinika tanársegéde és az étkeztetés ellenében elvállalta a kórházi betegek szemészeti ellátását, így ezeknek a betegeknek nem kellett a fővárosba utazniuk. Ebben az évben átalakult a Tüdőgondozó is. Augusztusban Horeczky Géza az OTI esztergomi kerületi pénztár főorvosa lemondott a Tüdőgondozó vezetéséről. Az alispán Stockingerné dr. Kovács Mártát nevezte ki a helyére. Az intézetben addig dolgozó védőnő átkerült Kisbérre, és az új védőnő Lex Thea lett, aki Johan Béla ajánlásával érkezett városunkba. Meghirdették a belgyógyászaton a főorvosi állást. Rajner János egyedül pályázott, és őt nevezte ki az alispán. (128) A megyei tiszti főorvosi poszton is változás állt be. Sajó Lajos távozása után augusztustól Stockinger János látta el ezt a feladatot. Az új kórházigazgató Eggenhofer Béla nem sokkal kinevezése után meghívta Esztergomba korábbi mesterét és professzorát. Bakay Lajos professzor 20 tagú orvos küldöttség élén októberben meglátogatta a Kolos Kórházat. Városnézésen vettek részt, majd a Hajós Egylet társalgójában fogadás volt a vendégek tiszteletére. Jelentős esemény volt ez a korabeli Esztergom életében. Bizonyítja ezt az is, hogy a vacsorán megjelent dr. Lingauer Sándor főispán, Glatz Gyula polgármester, Mátéffy Viktor országgyűlési képviselő, Stockinger János megyei tiszti főorvos, Berényi Zsigmond városi főorvos és még sokan mások. Bakay professzor köszöntötte a vendéglátókat, külön kiemelve Eggenhofer Béla új kórházigazgatót: "Kívánom, hogy Eggenhofer Béla működése sikeres legyen...tekintsünk bizalommal a munkája elé, mert, amit őcsinál, azért én is felelős vagyok" (129)... Igen nehéz feladatra vállalkozott Eggenhofer Béla. 31 évvel a kórház megépítése után az intézmény minden tekintetben megújításra szorult! A kórház gyakorlatilag fizetésképtelen volt. Epületei megsüllyedtek, a régi vízvezeték csövek sorra lyukadtak ki, a lapostetők megrokkantak, minRajner János 106