Osvai László: Az Esztergomi Vaszary Kolos Kórház története 1902-2002

Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948

Eggenhofer Béla igazgatósága 1933-1948 Vándor Ödön nem élvezhette 1 napig sem a nyugdíjasok életét, mert 1933. február 11-én hosszú és súlyos betegeskedés után életének 66. évében elhunyt. Vándor Ödön 1867-ben született Eszter­gomban. Az egyetemet a fővárosban végezte el, majd mind a szembetegek specialistája került vissza szülővárosába. 1896-ban lépett a kórház állományába. Indult a kórházigazgatói pályá­zaton is, de azt évfolyamtársa Gönczy Béla nyer­te meg. Mindez nem jelentett soha semmi prob­lémát a két városszerte köztiszteletben álló or­vos között. 1902-től 20 éven keresztül vezette a Kolos Kórház belgyógyászatát, majd 1920-tól a Simor Kórház főorvosa lett. Az Esztergom és Vidékében megjelent nekrológjában így írtak róla: "A kórház és a családja volt, ahol leélte nemes életét, de mindkét helyen a szeretet és lelkiismeret szava irányította cselekedeteit. Az orvosok és csa­ládfők mintaképe volt. Sokakat meggyógyított és so­kaknak megmentette szemevilágát." (119) A Belvárosi temetőben temették el, óriási részvét mellett. Sírjánál tanít­ványa és utóda Rajner János mondott búcsúbeszédet. Különös játéka a sorsnak, hogy Gönczy Béla sem sokkal élte túl barátját, kollegáját, helyettesét. 1933. szeptember 6-án lakásán, adta át neki Glatz Gyula polgármester a kormányzó elismerését a "Signum Laudis" elismerő oklevelét. November 12-én egy esős, hideg éjszakán hunyt el, életének 65. évében a XX. század egyik legnagyobb esztergomi orvosa. A helyi sajtó így emléke­zett meg a temetésről: "Megható látvány volt, amint a temetőbe menet igás kocsik hosszú sorát láttuk. A kocsikon egyszerű falusi emberek. Kezeikben virágcsokrok, koszorúk. Eljöttek ők is, hogy utolsó útjára elkísérjék azt, aki életüket mentette meg a műtőasztalon, akinek Isten után a legtöbbet köszönhetnek: egészségüket és életü­ket. Megadják a végtisztességet az egészségügy önzetlen bajnokának." A temetési szertartást Csárszkv István prelátus kanonok végezte. A szertartás után Hamza József a Magyar Orvos Szövetség fiókszervezetének nevében bú­csúzott. A sírnál a város nevében dr. Brenner Antal főjegyző, a kollegák ne­Vándor Ödön sírja 101

Next

/
Thumbnails
Contents