Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

Emlékeztünk az aranycsapatra. Ok sok mindent átadtak nekünk. De hová jutott a mai orvoslás? Mi valahogy nem tudtuk továbbadni azt, amit kaptunk. Mennyire vagyunk ebben felelősek? - Szerintem ez a láng a társadalom fejlődésének tüzén hamvadt el. Ide jutottunk. Nem érzem a felelősségemet. Én ugyanúgy viselkedtem és viselkedek a beosztottjaimat, mint velünk tette azt Mátvus Lajost. Megpróbáltam tanítómesteri módszereit, mentalitását tovább vinni. De egyre inkább azt kellett tapasztalnom, hogy más a mai érdeklődés. Egy sebésztói közhelyszerűen meg kell kérdezni, hogy hány műtétet végzett pályája során? - 9700 körüli a műtéteim száma, de ennek sokszorosát asszisztáltam. Van még egy közhelyes kérdésem. Ha újra kezdhetnéd, mit csinálnál másként? - Nem voltam elég szorgalmas, ha az lettem volna, többre vihettem volna. Mondok egy példát. Amikor Mátvus Lajos nyugdíjba vonulása után felmerült, hog)' Id legyen az utóda, én a dorogi sebészet osztályvezetője voltam. Sinka Gábor, az akkori igazgató, felajánlotta nekem az állást. Megköszöntem, de 3 nap gondolkodást kértem. Végiilis 2 dolog miatt nem tudtam elfogadni. Az egyik bizonyos személyi kérdések megoldását jelentette volna, a másik az volt, hogy nem tudok angolul. Ha újra kezdhetném, ezt biztosan pótolnám. Hogyan telnek a nyugdíjas napjaid? - Ezekre a napokra tudatosan készültem. Rendkívül jól érzem magam, kialakítottam az életemben egy laza rendet. Olvasok, írogatok, zenét hallgatok, teniszezem és a ház körül is van munka. A leendő nyugdíjasoknak üzenem, hogy ez egy jó állapot. 2007 70