Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

- A családom számára minden bizonnyal nehéz periódus ez a mostani: 3 gyermekem van, a legnagyobb például most érettségizett, felvették a jogra. Sajnos nem tudok velük annyit foglalkozni, amennyit korábban tudtam. Hálás vagyok nekik, hogv tolerálják ezt. Szeretném, ha minél előbb normális kerékvágásba kerülnének a dolgok. Bármennyire is paradox módon hangzik, én lennék a legboldogabb, ha Szócska Miklós minél hamarabb visszajönne és visszavenné tőlem a dékánságot, meg az intézetvezetést, mert akkor tudnék sok olyan dologgal foglalkozni, amire most nem jut idő. Az ember igyekszik a nap 24 órájának minden percét kihasználni, hogy helyt tudjon állni, bár tudja, hogy ezt minden fronton egyszerre nem lehet. Abban bízom, hogy a jól választom meg a prioritásokat, és kapok elég kegyelmet ahhoz, hogy az tudjak maradni, aki voltam. Mennyire ismered az én városomat, Esztergomot, van-e valami esztergomi kötődésed? - Családi kötődésem is van Esztergomhoz, nagybátyám, Dr. Gaál Endre, protonotárius kanonok, nagyprépost, a Vitéz János Tanítóképző Főiskola főigazgatója, majd az integráció után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ezen karának dékánja volt. Sokat jártam Esztergomban (elsősorban őt látogatni - a csodálatos Érseki Palotában lakik) és mindig szívesen jöttem, jövök ide. Szép hely, és megérdemelné, hogy nagyobb figyelem irányuljon rá, de nem elsősorban a helyi politikai csatározások és önkormányzati botrányok miatt. Azt kívánom, hogy ennek a modem szép intézménynek a falán egyszer legyen egy emléktábla, „Innen indult a magyar egészségiigy megi'ijulása a 21. században". - Köszönöm, hogy ezt mondod, de távol vagyunk még ettől. Ennek az ágazatnak az irányítása nagyon érdekes és bonyolult dolog. Ahhoz, hogv egy ilyen tábla megszülessen, nagyon sok mindennek együtt kell állnia, és még ezen dolgok együttállása esetén sem fogunk tudni semmit elérni, pusztán a magunk erejéből. Isten segítségével, együtt talán sikerülhet. 2012. szeptember v ;;"" i 2ii ! ffúÜLSL /íS^Tt