Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.
Előszó
Mint klinikus a hét egyik napján az osztály főorvosa a szakmai felettesed, a hét többi napján viszont te vagy a főnöke. Jelenthet ez problémát köztetek? - Több mint 1 hónapja így végzem a munkámat. Semmilyen probléma nem adódott. A főorvos úrral ezt megbeszéltük és békében, nyugalomban dolgozunk együtt. Miben lesz más a Vaszaiy Kolos Kórház a te vezetésed alatt? Mit akarsz másként csinálni, mint a korábbi menedzsment? - A szemléletváltásra helyezném a hangsúlyt. Úgy érzem az egészségügyben nem történt meg a rendszerváltás, ugyanaz a hierrarhikus rendszer működik, tehát igazából nem hozott javulást a rendszerváltás az egészségügy életében. Vannak jó irányok, állíthatom, látva a váci, a gyulai és a békéscsabai példát. Én ezen a vonalon szeretnék tovább haladni. Nem gondolom, hogy mindenhez én értek a legjobban. Szeretném olyan munkatársakkal körülvenni magamat, akiknek a segítségére maximálisan tudok számítani. Fontos dolognak tartom - minden kórházban, ahol sikeres válságmenedzselés történt, így volt -, hogy kiterjesszem a kórház marketing tevékenységét. Ennek lényege, hogy a kórház a környezete szereplőire hat és megpróbálja kiépíteni az intézmény iránti bizalmat, illetve arra törekszik, hogy ezt a bizalmat meg is tartsa. A kórház közvetlen környezetének szereplői a páciensek. Nem véletlenül beszélek páciensekről és nem betegekről. A kórház feladata nem csak a gyógyítás, hanem a megelőzés és az egészségnevelés is. A további szereplők az orvosok, a felettes szervek, az ANTSZ, az OEÉ a minisztérium és az önkormányzatok. Ide kell sorolni a sajtót és a szállítókat, szolgáltatókat is. Velük nagyon jó kapcsolatot kell kiépíteni, hiszen ez a feltétele annak, hogy ez a kórház ne csak egy városi, hanem egy regionális kórház legyen, méghozzá olyan, amelyért felelősséggel tartozik az összes önkormányzat, melynek a j ' j lakosságát ellátjuk. Ezért folyamatos kommunikációt szeretnék fenntartani a régió önkormányzataival, a működő vállalkozóival és az alapellátás dolgozóival. A kezdeti lépéseket már meg is tettük. Ez a kommunikáció, amely korábban hiányzott a kórház élej téből és az információk informális csatornákon áramoltak. A „külpolitikánkra" valóban ráfér a változtatás, de a kórház dolgozói miben érzik majd a megújulást? Lesznek-e létszámleépítések, személyi változtatások, hogyan és kiket választasz segítőidül? - A kórház dolgozói felé is fontos a kommunikációs vonal kiépítése, 182