Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

ha bejött a laborba senki, sem mert megszólalni. Cseh Éva már közvetlenebb volt. Emlékszel az első napra, amikor a kórházba léptél? - Azt nem felejtem el soha. A laborba mentem és a volt takarítónőnk irányított a főnökhöz. 25 évvel ezelőtt történt. Kikkel szerettél együtt dolgozni? - A labor feladatából adódóan mindenkivel jó kapcsolatot kellett kialakítanom, erre törekedtem is az évek során, ezzel együtt a sebészekkel, a gyermekgyógyászokkal alakult ki igazán jó kapcsolatom, de ezt mondhatom a szülészekről is. Itthon mennyije vagy egyedül, létezik-e rehabilitáció vagy csak beszélünk róla. - Feküdtem a rehabilitációs osztályon is. Én most még nem tudom megmondani egyelőre, hogy mit segített. A környezetem szerint hasznos volt, sokat fejlődtem. Most az a probléma, napközben hosszú időre még nem tudok emberek közé menni, itthon viszont már unalmas egyedül, de igyekszem elfoglalni magam, sokan járnak hozzám kollégák, ismerősök, alig múlik el nap, hogy valaki ne látogatna meg. Ez amellett, hogv nagyon jól esik, igen hasznos is, mert sok emlék, szó, ismeret jön vissza így. Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni a sok segítséget. Ezen kívül gyógytornász és logopédus is jár hozzám hetente 3-szor. Itt a lakásban már mindent én tudok csinálni. Elég messzire önállóan kijárok már naponta. A kórházunkban is voltál már? - Voltam már, nagyon jól eset a kollégák, munkatársak bíztatása. Ez nagyban motivál, hogy igyekezzek minél hamarabb felépülni. Milyen hobbid volt régen és mennyire tudod azt most folytatni? - Régebben kézilabdáztam, utána inkább a munka volt a hobbim. Neveltem a gyerekeimet. Amikor nagyobbak lettek barátainkkal gyakran jártunk színházba. Nem akarlak tovább fárasztani. Köszönöm, hogy beszélgethettünk. Kívánok sokak nevében további gyógyulást. - Szeretnék még visszamenni dolgozni. Az utóbbi 3-4 hónapban sokat javultam. Remélem így lesz ez a következő hónapokban is. 2004. december 132