Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

Hogy indult a pályád Eszter­gomban? - Amikor ideérkeztem Nagy doktorral találkoztam először. Rendkívül kedvesen fogadott és Magyarsóki főorvoshoz irányí­tott. O tekintettel arra, hogy nő vagyok és az urológiában ez rit­kaság, eleinte fenntartásokkal kezelt. Minden ellenérvet felsora­koztatott, hogy miért nem alkal­mas egy nő urológusnak. 3 hóna­pig nem kaptam műtétet. Aztán odaálltam elé megkérdeztem mi­ért nem? így aztán elkezdhettem operálni. Kezdetben egyébként akár ki voltam írva, akár nem, én minden műtétben részt vettem, ha másként nem, nézőként. Elég hamar elsajátítottam az urológiai műtéti technikákat. Sajnálatomra a nyitott műtéte­ket már nem végezhettem olvan nagy számban, mint szerettem volna, mert előtérbe kerültek az endoscopos beavatkozások. Hogy ezeket is el tudtam sajátítani az Magyarsóid főorvosnak és Nagy doktornak köszönhetem. A Kór-Lap a Kamara lapja és Te kamarai fiaikéi ókat is elláttál. Amikor távozol, szeretnénk ezt a munkádat is megköszönni, és kér­dezném, mit kellene másként, job­ban tennünk meglátásod szerint? Megtiszteltetésnek vettem, hogy a kamarában tevékenyked­hettem. Úgy érzem, ez azt bizo­nyítja, hogy a kollegák nagy része szeret. A helyi és az országos ka­marában is dolgoztam és az eti­kai bizottság tagja is voltam. Sajnos úgy érzem a kamara, le­gyen az, helyi vagy országos, nem igazán képviseli az orvosok érde­keit. Sem anyagilag, sem erköl­csileg nem vagyunk megbecsülve. Bizonyos anyagi és erkölcsi jutta­tásokban csak bizonyos orvosok részesülnek. Ha rajtam múlna az egészségügyben uralkodó merev hierarchiát változtatnám meg. Ezzel a mi kórházunkban is nap­mint nap találkozhatunk. Ez a szemlélet nem a betegellátást, a színvonalasabb munkát szolgálja, hanem egyes orvosok pozícióját és diktatórikus hatalomvágyát elégíti ki. Ez ellen pedig fel kell lépni. Én eddig is küzdöttem elle­ne, de minden eredmény nélkül. A másik fontos dolog, amin vál­toztatni kellene - és ebben csak kis szerepe lehet a kamarának ­hogy az orvosokat és a nővéreket érdekelté kellene tenni munká­jukban. Ez persze ne abból álljon, hogy minél kevesebb nővér és orvos dolgozzon. Ne az legyen a tendencia, hogy „aki akar menni, azt nem tartóztatjuk", hanem a jó orvosokat és nővéreket erköl­csileg és anyagilag is becsüljük meg. A vezetők tekintsék ember­128

Next

/
Thumbnails
Contents