Osvai László: Orvosportrék Esztergomból 2.

Előszó

- Itt Esztergomban éltek a szüleim. Nem akarom ecsetelni, hogv mit jelentett akkoriban pedagógusnak lenni és kitaníttatni 3 gyereket. A pécsi egyetem elvégzése után visszakerültem Esztergomba. Nem akartam elhagyni ezt a várost, bár Ipolyságon születtem, de itt udvaroltam, nősültem, gyökereim ide kötöttek. 6 évet dolgoztam a kórházban és nagy lelkesedéssel urológiából szakvizsgát szereztem. Ez után azonban hasonló helyzetbe kerültem, mint Ágoston Miklós kollegám, aki a szakvizsga után, amikor megkérdezte főnökét, hogy ezek után miiven lehetőségei, reményei lehetnek a kórházban, a főorvosa azt mondta: semmilyen. Ő a fővárosba távozott. Nekem 6 év kellett ahhoz, hog)' magam is elhiggyem: a manuális pályák nem illenek hozzám és fordítva. Urológiából még szakképesítést szereztem, sajnáltam volna, ha a szakvizsgát nem teszem le. A kórházi hierarchia azonban nem tetszett, az egész akkori légkör sem, kivéve azt az összetartó, baráti hangulatot, amely már megismételhetetlen. El kellett döntenem, hogy mit akarok. Hezitálásomban segített az, hogy a körzeti orvosok munkáját, életét közelebbről megismerhettem, és amikor Olajos Jancsi Svédországba távozott, Varga Dénes feltette a kérdést: miért nem jössz ki a körzetbe? Hála Istennek jól döntöttem. A munkám szabadabb lett, életem kevésbé vált kiszolgáltatottá, lehetőségem lett arra, hogy saját életemet éljem. Utólag sem bántad meg ezt a döntésedet? - Ahogy már mondottam, nekem évek kellettek ahhoz, hogv felismerjem, nem az egyéniségemnek megfelelő a kórházi munka. Szabadabb embernek születtem, minthogy a kórházi hierarchiát elviseljem. Ott állandóan kiszolgáltatottnak éreztem magamat. Egyedüli vigaszt csak az akkor ott dolgozó kollegák jelentették. Erről az oldalról nézve a kórház akkori légköre nagyon jó volt. Kikre gondolsz? - Mohos Zolira, Mohos Ivánra, Seres Zsuzsára, akik kiváló orvosok is voltak vagy Patonay János a Gyermek Osztály vezetője. Voltak „negatív példaképek" is. Tőlük is lehetett tanulni, mint mindenkitől. A nevek már nem számítanak, hiszen sokan már nem élnek. Tulajdonképpen ez a kórházi közösség egy kissé társadalmi keresztmetszet volt, különböző habitusú, jellemű, etikájú emberekből állt, és mint ilyen összességében tanul109