Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

delkezni. Rá kell érezni a beosztottak bujára-bajára, észre kell venni az emberek gondjait. Nem szükséges, hogy imperative vezessen valaki, szépszóval, és meggyőzéssel is lehet irányítania munkatársakat. I így gondolom, hogy sok esetben inkább "gyengekezű" vezető voltam, de azt tapasztaltam, ennek ellenére tartottak tőlem, pedig legritkább esetben emeltem fel a hangomat. Hogyan emlékszik vissza kórházigazgatói működésére? Kórházigazgatóként biztos voltak olyan intézkedéseim, amik utólag nem igazoltak engem, tanúsítottam emberekkel olyan magatartást, amit már réges-régen megbántam. Az igazság az, hogy nem tartottam magam ideális kórházigazgatónak. Miért? Elég rossz emberismerő vagyok, jószívűségemen keresztül könnyen befolyásolható voltam. Amikor az aktívfőorvosi tevékenységet befejezem, azt szeretném, ha az emberek felől jövő visszajelezések- ha nem is szóban, de magatartásban- azt sugallnák, hogy jó érzéssel és szeretettel gondolnak rám, mert én ebbe a kis mikrovilágomba úgy szeretnék visszajönni, mintha nem mentem volna el. Nem hiszem, hogy lettek volna ellenségei, de vajon voltak-e barátai? Kórházon belül nagyon-nagyon jó barátom nem volt. Voltak közelebbi, de inkább szakmai kapcsolataim. Mátyus Lajos, Kiss Gyula, Mohos Zoltán főorvosok nevét említhetném. Beszéljen néhány szót a hobbyjairól? Egyik legfőbb szórakozásomat az állatokkal való foglalkozás jelenti. I lobbynak mondható még az autózás, mely mindig kikapcsolódást jelentett, pihentetett. Európát végigautóztam Görögországtól Franciaországig. Fiatalabb koromban sokat jártam színházba, kedvenc színészeim voltak Latinovits, Mensáros, Darvas Iván, persze sorolhatnám a sort Básti-tól Dómján Editig. Mi az, amit sajnált, hogy életpályáján nem valósított meg? Sajnálom a nyelvismeret hiányát. Jó lett volna ösztöndíjjal külföldön tanulni. A fiam megvalósította meg mindazt. ami nekem nem sikerült. Orvos lett, nyelveket beszél és jelenleg is postgradualis ösztöndíjjal Olaszországban a Eadovai Egyetemen dolgozik, mint kutató. A beszélgetésből úgy érzem, hogy nyugdíjbamenetelekor Önben nincs keserűség. Gsak annyi a keserűség, ami minden nyugdíjba menő embernél megtalálható, még azoknál is, akik azt mondják, hogy felkészültek rá. A helyzetem szerencsés, mert szó van arról, hogy a rheumatológiai részleg felügyeletében valamilyen formában részt v ehetek. Köszönöm a beszélgetést. 1993. december 79