Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

kerültem ellentétbe. Az illető magán­rendelést folytatott, és pl. gyomor rtg vizsgálatokat végzett kontrasztanyag nélkül. Szóvétettük és attól kezdve vi­szonyunk erősen megromlott. Az ő öt­lete volt, hogy a körzetek forgó rend­szerben működjenek. Alig ismertük meg a lakosságot, alig kerültünk szoro­sabb kapcsolatba a betegekkel, már mehettünk egy másik körzetbe. Vitat­koztunk, veszekedtünk vele, emiatt több kollega hagyta el a várost. A ki­utat egy véletlen hozta meg számunk­ra is. Micsinay Ervin doktor orosházai származású, és egyszer a Gyopáros tó­nál összefutottunk. O említette először, hogy jöjjünk Esztergomba. Megbeszél­tem a feleségemmel, akkor még gye­rek nem volt, és belevágtunk. 1968 május 1-én kezdtem a munkát Eszter­gomban, Irénke pedig átmenetileg Dorogra került. Milyen volt 1968-ban Esztergom? Először a 7. számú, körzetet kap­tam. Ez volt minden kezdő számára a megmérettetés. 1968 szeptember 15­től vagyok a jelenlegi körzetemben. Szinte azonos időben kezdtem Szállási Árpival. Sörös Jenő akkor jött ki az uro­lógiáról. Elvben a városi főorvos, Kápolnay Dezső volt a főnököm, de a valóságban Tóth főorvos volt a veze­tőnk. () mutatott be a kórházi kollegák­nak is Lélek Istvántól, Mátyus Lajosig. Ez az, amit egyébként ma nagyon hiá­nyolok. Minap kaptam egy meghívót a kórházi rendezvényre. Számos általam ismeretlen kórházi kollega fog előadni. Megváltozott a világ körülöttünk. - Ilyen dolgokra már nem is figye­lünk. Az egészségügyi reform meg még szembe is állított bennünket. Nem tu­dom mennyire emlékszel rá 1-2 alka­lommal a belgyógyászokkal mi körzeti orvosok összeültünk, az igazgatósági épület kerek asztalánál, elmondani egy­másnak ami fáj. Az ötlet nem volt rossz! - Persze, hogy nem, de végül nem javította a kapcsolatunkat. Gyengék vagyunk ahhoz, hogy beismerjük hibá­inkat. Igen is igaz, hogy a belgyógyász­ok maszekolnak az osztályon. Tudom, hogy akik csinálják, valószínűleg rá van­nak kényszerítve. De ha ezt letagadjuk, még inkább ellenkezést, ellenérzést vált ki. Az utóbbi időben kiborultam saját társaságom miatt is. Ha ennyire nem tudunk őszinték lenni egymáshoz, akkor nagy baj van. Ismerem a kolle­gákat és talán nem véletlen, hogy an­nak idején engem választottak meg kollegális vezetővé. Ennek addig volt értelme, amíg Bató Feri és intézménye meg nem alakult. Amikor a vállalkozá­sok indultak rengeteg utánjárásomba került ez a funkció. Mégse lettél vállalkozó orvos. Olyan szerződési feltételeket aján­lottak, amit én nem tudtam elfogadni. A szerződés például 2 évre szólt volna. Ekkor 3 évvel voltam a nyugdíj előtt. Kértem, ha nem szakmai okok miatt bukik meg a vállalkozás, akkor vegye­nek vissza önkormányzati alkalmazás­ba. Ezt elutasították. Kértem azt is, hogy amennyiben az önkormányzati alkalmazott kiegészítést kap a finanszí­rozásban, akkor ezt a vállalkozó is kap­ja meg. Ezt sem fogadták el. 203

Next

/
Thumbnails
Contents