Osvai László: Orvosportrék Esztergomból
Előszó
adjunctusa volt, nekem pedig rokonom. Apám mindig mondta, menj oda, keresd meg a Ferit, de ezt soha sem tettem meg. Egyetlen egyszer sem mentem oda hozzá, nem is ismert. - Sebász hogyan lettél? Végzés után megnősültem. Rábeszéltek, hogy nőgyógyász legyek. 3 helyre is beadtam pályázatot. Majdnem sikerült az egyik, nevezetesen a Váci nőgyógyászati állást elnyernem, de végül is egy Illés nevű évfolyamtársam etikátlansága miatt ez. maghiúsult. Nem volt állásom. Miért esett a választásod Esztergomra? Korábban soha sem jártam Esztergomban. Apósom azonban itt dolgozott az akkori MIM-ben. () ajánlotta, jöjjek le Esztergomba és érdeklődjek a kórházban. 1969 augusztusában érkeztem ide. Felkerestem az akkori igazgatót dr. Félek Istvánt, aki azt mondta, hogy csak az urológiára tud felvenni. Rövid gondolkodás után elvállaltam. Marczel Pista bácsi volt akkor az osztályvezető. 1 évig dolgoztam az urológián, amikor megkeresett az igazgató úr egy papírral, melyen az állt, hogy átsorolás. Kiderült, hogy amikor felvettek az urológián nem is volt orvosi állás, hanem a délutános takarítónő statusára kerültem. Mátvus főorvos úr jubileumán el is mondtam, hogy jó, jó az ő tanítványaiból lettek professzorok is, de a legnagyobb karriert én futottam be, mert takarítónőből lettem másodfőorvos. - Hogyan kerültél át a sebészetre? A sebészeten lett egy üres állás ésakkoriban Mátvus főorvos is betegeskedett- Czelman Róbert az adjunctus felhívott telefonon az emeletre. Abban az időben a jelenlegi sebészeti épület földszintjén működött az urológia, az emeleten pedig a sebészet. Felkért, hogy jöjjek dolgozni hozzájuk. Tekintettel arra, hogy eredetileg is sebész szerettem volna lenni és akkortájt felröppentek olyan hírek, hogy az urológiát elviszik Tatabányára, igent mondtam a kérésre. Meg kell, hogy mondjam, én mindig is egv szorongó ember voltam. Sokáig gondolkodtam képes vagyok-e a vállalt feladatra. Szerencsémre, bár én voltam a sebészeten a 7. ember, egy nagyon jó csapat gyűlt ott össze. Emlékszem egy beszélgetés kapcsán azt találtam mondani, hogy ti már rég nem lesztek itt, amikor én még az esztergomi sebészeten fogok dolgozni. Ez a jóslatom később be is vált, mert senki sem maradt ott, Mátvus főorvoson kívül. - Zökkenőmentes volt az indulásod? Boldog voltam, amikor sebész lettem és lelkesen dolgoztam. Mátvus főorvosnak köszönhetően az elsők között voltunk az országban, akik érsebészettel kezdtünk foglalkozni. Hozzánk jártak tapasztalatcserére olyan azóta neves szakemberek, mint Dzsinics Csaba, aki e területen nagy karriert futott be, vagy a jelenlegi ajkai sebész Heténvi András is. - Te a szakmát főnöködtől, Mátyus Lajostól tanultad? Igen egyértelműen. Nem csak a sebészetet, hanem azt a szemléletet is, amiből most élek. Korán megtanította, 191