Osvai László: Orvosportrék Esztergomból

Előszó

Dr. Nemes Tamás Az utóbbi hóna­pokban a Kór­Lap oldalain több olyan kol­legával jelent meg beszélge­tés, akik az esz­tergomi kórház­ból indul­tak, innen kerültek el. Egy má­sik soro­zatban or­vospoliti­kusokat, politizáló orvosokat mutattunk be. Jelenlegi inter­júalanyom egyesíti a két sorozat lénye­gét. Dr. Nemes Tamás az ÁNTSZ vá­rosi vezetője valamikor kórházunk or­vosa volt. - Már medikus koromban a gyakor­lataim jelentős részét is az esztergomi kórházban töltöttem. 1962-ben kezd­tem dolgozni a Fertőző Osztályon, ami akkor együtt működött a gyermek Osz­tállyal. 1966-ban szakvizsgáztam. Ez­után egy rövid ideig munkanélküli vol­tam, mert 1966-ban magánéleti okok miatt eltávoztam a városból. Körzeti gyermekorvosi álláshoz lakást is ígér­tek. I lamar meggondoltam magam, de mire visszajöttem volna az állásomat már leadták az egyetem felé és bár Patonay főorvos ragaszkodott hozzám, nem jöhettem. így lettem egy rövid munkanélküli időszak után Esztergom­ban iskolaorvos. 1966-69-ig dolgoztam ebben a munkakörben, és egész korosz­tályokat ismerhettem meg. Ma is rend­kívül hasznosnak ítélem meg életem­ben ezt az időszakot. 1969-ben szervez­ték meg a második gyermekkörzetet Szentgyörgymezőn, ezt elfoglaltam. Igény volt arra, hogy ne csak a körze­temben, de a város más részén is dol­gozzak. így magángyakorlatot kezd­tem. Rajtam kívül akkor csak Nádori Rezső folytatott gyermekgyógyászati magángyakorlatot. Rengeteget dolgoz­tam. Munkaidőn tűi, ketten láttuk el a város gyermekeit. 1973-ban különvált a Fertőző és a Gyermek Osztály. Seres főorvosnő visszahívott a Fertőző Osz­tályra és én örömmel jöttem. 1991-ig dolgoztam a kórházban. Eleinte könnyebb volt a munka a jobb orvosellátottság miatt, később a beteg­szám csökkenés és az ügyeleti szerve­zeti nehézségek már egyre nehezebbé tették a helyzetet. Seres főorvosnő nyugdíjba vonulása után egyedül ma­radtam. Akkor már érezhető volt, hogy Esztergomban a Fertőző Osztálynak nincs jövője. Egyébként Esztergomi vagy? - Nem vagyok tősgyökeres eszter­gomi. 1944-ben az Alföldről a harcok elől menekülve kerültünk ide. Nagy­anyám fogadott be minket. Iskoláimat itt végeztem Az István Gimnáziumba jártam. Mindig orvos szerettél volna lenni? - Az Egyetemről kijöttek az iskolá­ba és biztatták a jobb tanulókat a je­lentkezésre. Szüleim is kapacitáltak. 133

Next

/
Thumbnails
Contents