Ortutay András [vál. szerk.]: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv

Tartalomjegyzék - AZ ÚJ ÉLET MEGINDULÁSÁTÓL 1962-ig

Mösl is amikor dolgozó népünk újabb győzelméről beszelünk, ide kell visszanyúlni. A felszabadító Vörös Hadsereg dicső győzelmei zúzták széjjel a földesurak és nagytőkések népellenes államhatalmát és nyitották meg előttünk minden vonatkozásban a demokratikus fejlődés útját. Államigazgatásunk újjászervezésének útja azonban hosszú volt. Hi­szen mindnyájan tudjuk, hogy a felszabadulás után átvettük a még fe­udális maradványokkal telített burzsoá államgépezetet, azóta a régi szervezeti formákat Pártunk vezetésével új tartalommal töltöttük meg. Amilyen mértékben szorítottuk ki az államapparátusból a reakci­ós elemeket, olyan mértékben tért rá dolgozó népünk a szocializmus alapjainak lerakására. A helyi tanácsokban a dolgozó nép legjobb kép­viselői foglalnak helyei. A tanács tagjai közül megválasztottuk a vég­rehajtóbi/otlságot, amely a népi munkába vezeti az apparátust és így kovácsolódik szétválaszthatatlan egységgé a politikai és adminisztratív vezetés. Tisztelt értekezlet, kedves Elvtársak! A helyi tanács megszervezésének és munkájanak megindítása sem könnyű feladat. Megkönnyíti azonban a feladatot az, hogy a Szovjet­unió bőséges tapasztalatai állanak rendelkezésünkre. Mint ahogy be­vezetőmben mondottam, azt, hogy idáig eljutottunk, a nagv Októberi Forradalomnak és a forradalom lángeszű vezetőinek Lenin es Sztálin elvtársaknak köszönhetjük. De köszönhetjük Rákosi elvtársnak és a Magyar Dolgozók Párt­jának, mert fáradságot nem ismerve dolgozik azért, hogy népünket odavezesse, ahova évszázadok óla vágyakozik, a szocializmusba. A tanács munkájához sok sikert és jószerencsél kívánok! A Városi Tanács alakuló ülése az Internacionálé elének lesével fe­jeződik be. k\U - l alabánya város tanácsülést jeg/ókónyvc.

Next

/
Thumbnails
Contents