Ortutay András [vál. szerk.]: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv
Tartalomjegyzék - AZ ÚJ ÉLET MEGINDULÁSÁTÓL 1962-ig
113. A kisbéri állami gazdaságok jószágigazgalóságának beszámolója a gazdaságok helyzetéről (1946. április 26.) A háborús események következtében már 1944 év végén különösen pedig az 1945 év elején következményekben felbecsülhetetlen nagy károk érték az állami birtokot, mely károk közvetve az egész ország termelésére, gazdaságára és lakosságára kihatnak. A volt állami ménesintézet hatalmas és világviszonylatban is számottevő értékű állatállománya majdnem teljes egészében megsemmisült vagy remélhetőleg csak ideiglenesen külföldre került. Ugyanis a legértékesebb tenyészállatokat az akkor uralmon levő magyar kormány Németországba szállíttatta, az itthon maradt állományt pedig részben a harcoló katonaság élte fel, részben pedig visszavonuló német katonaság hajtotta el erőszakosan nemcsak a tenyész, hanem az igás és haszon állatokat is. A károsodás mérvére jellemző, hogy a sertés, juh és igás ökör állomány teljesen elveszett, csikót mintegy 5()-et, tehénből csak 8-al, tenyészbikából csak 2-ó't és néhány sánta lovat sikerült nagy küzdések árán megmenteni. A visszavonuló német katonaság gyújtogatása következtében a hengermalom teljesen megsemmisült. A növénytermelés alapját képező vetőmagvakból sikerüli annyit megmenteni, amennyi a növénytermelés újraindításához elégséges. A harcok éppen a tavaszi vető munkák idején zajlottak le úgy, hogy a tavaszi vetőmunkához csak elkésve és igás állatok valamint gépi üzemanyagok hiányában csak kis létszámú kézi munkaerővel lehetett hozzáfogni. Ennek következtében az 1945. évi terméseredmény csak a legszűkösebben fedezte a beszolgáltatási és még a saját szükségleteinket is csak részben fedezte. A földbirtok reform végrehajtása során az állami gazdaságok országos átszervezésével a volt kisbéri állami ménesbirtok helyzete is nagyot változott. Mezőgazdasági területeinek fele kiosztásra kerüli. A megmaradt területekből most mintegy 4000 kai. hold a mezőgazdasági terület a többi erdő. A volt katonai ménesparancsnokság meg309