Ortutay András [vál. szerk.]: Komárom megyei helytörténeti olvasókönyv
Tartalomjegyzék - AZ ÚJ ÉLET MEGINDULÁSÁTÓL 1962-ig
135. Intézkedés a tanítás megkezdésére (1945. április 18.) Komárom vármegye tanfelügyelője. 3/1945. szám Valamennyi Népiskola Igazgatóságának, Iskolaszékének. Székhelyén A Magyar vallás és közoktatásügyi minisztérium felhatalmazása alapján további intézkedésig vármegyei tanfelügyelői kirendeltséget létesítettem Dél-Komáromban. A kirendeltség vezetésével Dr. Jámbor László tanügyi s. titkárt bíztam meg. Melléje Dr. Szűcs Ferenc tanügyi s. fogalmazót és Szabó Edit állami berendelt tanítónőt előbbi minőségükben kiküldtem. Mikor fentieket az iskolák vezetőinek tudomására hozom, felhívom, hogy beadványaikat, kéréseiket, felterjesztéseiket, tájékoztatást kérő irataikat stb. a vármegyei tanfelügyelői hivatal, Dél-Komárom címre küldjék. Egyidejűleg felhívom az iskolák vezetőit az alábbiakra. 17a./ A tanítás a rendelkezésre álló tanerőkkel és minden eszközzel azonnal megkezdendő. /b7 A tanítás előreláthatólag f. év július első hetében ér véget, azért a tananyag lényege kiemelendő, ill. úgy sűrítendő, hogy az a rendelkezésre álló rövid idő alatt elvégezhető legyen, /c./ Miután az idő rövidsége miatt új tankönyv beszerzése és a tanítók átképzése nem lehetséges, a vallás és közoktatásügyi miniszter úr a tanerőket személyileg teszi felelőssé, hogy a tankönyv tartalma a tanulóknak demokratikus szellemben adassék át és a nevelés is ugyancsak demokratikus szellemben történjék. /d7 A honvédelmi ismeretek tanítása, valamint a Nemzeti Hiszekegy imádkoztalása elhagyandó. 2./ Az iskolák vezetői postafordultával terjesszenek be egy az aláb300